Itt a Samsung Galaxy S20 mobilok csengőhangja

Vágólapra másolva!
Már a bemutató előtt közzétette a Samsung az átdolgozott Over the Horizon teljes változatát.
Vágólapra másolva!

A Samsung folytatja a hagyományokat, vagyis minden évben felújítja a híres Over the Horizon dalát, amelyben benne van az aktuális Galaxy S csúcskészülékek csengőhangja is.

Idén már a Galaxy S20 modellek hivatalos bemutatója előtt közzétette a gyártó az új Over the Horizont, amelyhez ezúttal a természetből merítették az inspirációt.

Forrás: Samsung

A dal ténylegesen 47 másodpercnél indul, és nagyjából három percig tart. Ha tippelnünk kellene, akkor a tényleges csengőhang 2:35-nél vagy 3:00 táján kezdődhet.

Az Over the Horizon 2011 óta van velünk, a Galaxy S II óta minden évben megújul a Galaxy S csúcsmobilokhoz – sokak szerint a legnagyobb durranást a tavalyi változatot jelentette.