Hangszórónak is jó a Sony új tévé-távirányítója

Vágólapra másolva!
13 órát bír akkumulátorról egy feltöltéssel az SRS-LSR200 fantázianevű eszköz.
Vágólapra másolva!

Itt a Sony legújabb távirányítója, az SRS-LSR200. A nevét valószínűleg soha nem mondja majd ki senki, szokásos módon igen fantáziátlan és nem megnyerő. Az eszköz azonban annál érdekesebb, hiszen nem csak távirányító, hanem hordozható hangszóró is egyben.

Forrás: Sony

Az akkumulátora egy feltöltéssel 13 órát bír, és így a tévé hangját elvihetjük a konyhába, a fürdőbe vagy bárhová, a tévét pedig nem kell maximumra hangosítanunk, hogy tovább hallgassuk az adást.

A termékbe egy pár 2 wattos sztereó hangszóró került, és bármilyen tévével kompatibilis a termék. A töltés három órát vesz igénybe, a kommunikáció 2,4 GHz-es tartományban zajlik, és a hangszóró a tévé sajátjával egyszerre is működik. Japánban már ebben a hónapban kapható lesz, 180 dollárnak megfelelő összegért.