Új ikonokat kap a Windows 10

2020.02.21. 10:06

Várhatóan több száz újul majd meg a belátható jövőben.

Az első stabil verziójának 2015-ös kiadása óta meglehetősen keveset változott a Windows 10 vizuális dizájnja, bár az évek során szép lassan egyre több alkalmazásban tűnt fel a Microsoft által Fluent Design névre keresztelt vizuális filozófia. A cég néhány hónapja bejelentette, hogy ennek mentén újragondolta az alkalmazások ikonjait is, szeretné velük felfrissíteni a Windows kinézetét.

Elsőként néhány gyári alkalmazás kapja meg a Fluent Design ikonokatForrás: Aggiornamenti Lumia

Az új stílusú ikonok a dupla érintőkijelzős laptopokra szánt, nemrég tesztelhetővé vált Windows 10X-ben már elérhetőek, a beszámolók szerint pedig most elkezdtek feltünedezni a megszokott a Windows 10-ben is. Egyelőre csak a fast ring és release preview előzetes kiadási csatornákban lévő Windows Insider bétatesztelőknél jelentek meg, de az utóbbiból ítélve a következő hetekben-hónapokban megkezdődhet az általános elérhetővé tételük.

A Microsoft szerint első körben a Számológép, a Posta és Naptár, a Groove Zene, a Windows Diktafon, az Óra, továbbá a Filmek+TV alkalmazások fogják megkapni a frissített ikonokat a Windows 10 beépített áruházán keresztül érkező frissítéseikben.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!