Rajongói koncepciókon a Windows 10 frissített témája

windows 10 koncepció
Rajongói koncepció a Windows 10 új kinézetére
Vágólapra másolva!
A Microsoft is épp a kinézet átgyúrásán dolgozhat.
Vágólapra másolva!

Pár napja a Microsoft megkezdte a Windows 10 új ikonjainak az elérhetővé tételét, a következő hónapokban több száz alkalmazás és funkció kaphat majd frissített grafikát a rendszerben. Az új ikonok az elvárhatónak megfelelően megosztóra sikerültek, nem mindenki rajong a már látott darabok kinézetéért, ám az esztétika megítélése persze szubjektív kérdés.

Rajongói koncepció a Windows 10 új kinézetére Forrás: vGLAD / Twitter

Az viszont objektíven elmondható, hogy az eddigi ikonoktól eltérően az újakra nem fogható rá, hogy belesimulnának az operációs rendszer általános esztétikájába.

Éppen ezért is gyanús, hogy a Microsoft valamikor a belátható jövőben át fogja majd dizájnolni a Start menüt és a Tálcát, feltehetően a dupla érintőkijelzős Windows 10X-ben bevezetett változtatásokat követve.

A napokban figyelmet kapott egy rajongói koncepció, a Twitteren vGLAD néven futó illető több koncepcióképpel és egy rövid videóval is demonstrálta, hogy ő miként képzeli el a Windows 10 jövőbeli látványvilágát.

A munkájának esztétikája megint csak szubjektív megítélés kérdése, de annyi szent, hogy az ő dizájnjához jobban illenek a Microsoft új ikonjai.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!