Kiegészítőket hozott az androidos Firefox

Vágólapra másolva!
A legutóbbi androidos előzetes már a kiegészítők használatát is támogatja.
Vágólapra másolva!

A Mozilla a GitHubon keresztül tette elérhetővé a napokban a Firefox app androidos kiadásának új verzióját, amely egy előzetes változat. Ez a v4.0-s változat most először támogatja a kiegészítőket.

Forrás: Mozilla

A fejlesztők az uBlock Origin reklámblokkolóval indították a támogatási listát, ezt az app főmenüjéből, a kiegészítőkezelőn belül lehet felvenni. A Mozilla szerint az év során újabb és újabb beépülők érkeznek majd a böngészőhöz.

Emellett az új androidos előzetes továbbfejlesztett bejelentkezéskezelési opciókat is tartalmaz, mint például a másolás, automatikus kiegészítés. A gyakran használt oldalak pedig az új lap fülön is megjeleníthetőek.