Két hétre bezártak az Apple Store-ok

apple store  marché saint-germain párizs paris
Apple Store, Párizs, Marché Saint-Germain
Vágólapra másolva!
Csak a kínai üzletek fogadnak vevőket a következő időszakban.
Vágólapra másolva!

A koronavírussal kapcsolatos híreket követők talán hallották, hogy a járvány kínai kitörését követően az Apple bezárta az összes az országban lévő Apple Store üzletét, a működésük csak nemrégiben kezdett el visszatérni a megszokott kerékvágásba. Tim Cook pénteken bejelentette, hogy a világjárvány miatt ezúttal az összes Kínán kívüli üzletét zárja be a vállalat.

Apple Store, Párizs, Marché Saint-Germain Forrás: Apple

A döntés azonnali hatályú, azaz most szombaton elméletileg már egyetlen Apple Store sem nyitott ki a Kínán kívüli piacokon, és március 27-ig biztosan zárva is maradnak. Tim Cook szerint a fertőzés továbbadása elleni küzdelem kulcsa a fizikai értelemben vett szociális távolságtartás, így az alkalmazottak és a vevők jólétére való tekintettel inkább nem nyitnak ki a boltjai.

A webáruháza nem áll le, online továbbra is lehet eszközöket és kiegészítőket rendelni a cégtől.

Az érintett Apple Store-ok munkatársainak nincs miért aggódniuk, a kényszerleállás miatt otthon töltött idő fizetett szabadságnak minősül.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!