Töltőcsatlakozó nélkül jöhet az Apple iPhone 12 Pro

Vágólapra másolva!
Azért akarja mégis piacra dobni az AirPowert az Apple, mert az új mobilján már valószínűleg nem lesz fizikai port.
Vágólapra másolva!

Jon Prosser a napokban újabb és újabb információkat ásott elő az Apple egyik, korábban már hivatalosan is elkaszált termékéről. A jelek szerint az Apple újraindította az AirPower vezeték nélküli töltőpad fejlesztési munkálatait. Miután 1,5 év alatt sem sikerült korábban megoldani a túlmelegedési gondokat, most újult lendülettel oldanák meg a feladatot.

Állítólag azért, mert az Apple elérkezettnek látja az időt arra, hogy fizikai csatlakozó nélkül adjon ki iPhone-t. Felelőtlenség lenne ugyanakkor kizárólag vezeték nélküli töltéssel feltankolható iPhone-t piacra dobni, ha nincs is töltőpadja hozzá a gyártónak.

Forrás: AndroidPIT

Prosser további konkrétumokat nem említett, de amikor kiderült, hogy EU kötelezővé akarja tenni az USB-C használatát, az egyértelmű volt, hogy az Apple nem menne ebbe az irányba, és inkább teljesen leszámolna a fizikai csatlakozóval. A jelek szerint már az iPhone 12 Pro megjelenésekor.

Állítólag az AirPower lényege az lenne, hogy az egymást fedő tekercseknek hála bárhová lerakható az iPhone, az Apple Watch vagy az AirPods, a töltés mindegyiken elindul. Eddig viszont állandóan túlmelegedett a rendszer, ami nem szerencsés, hiszen a technológia legnagyobb negatívuma eleve a túlzott melegedés, ami nincs jó hatással az akkura.