Egy mágnessel kinyitható az okoslakat

tapplock one plus okoslakat ujjlenyomat-olvasó
Tapplock one+
Vágólapra másolva!
Érdemes a piacra dobásuk előtt átvizsgáltatni a termékeket.
Vágólapra másolva!

A lakatokat is elérte az elmúlt években az okosodás, már számos olyan modell kapható a piacon, amelyek mobilappon keresztül, vagy akár ujjlenyomattal is kinyithatóak. Sajnos az okoskütyük tervezésébe belevágott cégek javához hasonlóan ezek gyártói sincsenek általában a helyzet magaslatán, a biztonsági szakemberek rendszeresen meghökkentő sérülékenységeket fedeznek fel az eszközeik átvizsgálásakor.

Tapplock one+ Forrás: Tapplock

A Tapplock nevű cég immáron harmadszorra került kínos helyzetbe az ujjlenyomattal és mobilappal kinyitható lakatja miatt. Két éve először a JerryRigEverything csatorna hívta fel rá a figyelmet, hogy meghökkentően egyszerűen szétszerelhető az egész szerkezet, utána pedig a PenTest Partners biztonsági cég hackelte meg az eszközt. Mint kiderült, Bluetooth-on keresztül bárki kinyithatta azt, mivel a vezeték nélküli vezérlési funkciója konkrétan semmiféle hitelesítést sem használt, csak küldeni kellett neki egy jelet a feloldáshoz.

A Tapplock javította a hibákat, és a jó szerencsében bízva elküldte a legújabb, 100 dolláros one+ modelljét egy specifikusan zárak feltörésével foglalkozó youtubernek. A LockPickingLawyer néven futó csatorna házigazdája szerint alapvetően egy elég jól megtervezett megoldásról van szó, de a nyitását és zárását végző kis motor tengelye egy erős mágnessel gond nélkül elforgatható, ezáltal pedig kinyitható a lakat, ez látható a fenti videón.

A gyártó megköszönte a youtuber munkáját, javítja a nulla zárfeltörési hozzáértést igénylő hibát a hardver következő revíziójában.

Jó kérdés, hogy a 100 dolláros lakattal rendelkezőknek érdemes-e venniük egy másik modellt a Tapplock one+ helyett. A többségnek valószínűleg nem éri meg a beruházás, hiszen a lakatok alapvetően is csak a nem eléggé eltökélt betörőket képesek megállítani.

A lakatok között javarészt annyi a különbség, hogy mennyire szimbolikus a védelmi szintjük.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!