Csúszhatnak a két érintőkijelzős laptopok

microsoft surface neo windows 10x tablet táblagép notebook laptop
Microsoft Surface Neo
Vágólapra másolva!
Több időre lehet szükség a Windows 10X kalapálására.
Vágólapra másolva!

Látszólag komolyan gondolja a dupla érintőkijelzős laptopokat a Microsoft, a saját Surface Neójával azonos formatervű eszközökben a klasszikus billentyűzet helyén egy érintőkijelző található. Egyes laptopgyártók szíves közreműködésével a vállalat még az idei karácsonyi szezonban elérhetővé kívánta tenni az első efféle noteszgépeket, azonban a ZDNet és a CNBC forrásai szerint kútba esett a terv.

Microsoft Surface Neo, billentyűzetes kiegészítővel az egyik érintőkijelző felett Forrás: Microsoft

Ennek okát a készülékekre optimalizált felületű Windows 10X operációs rendszer gyengélkedése okozza, nem sikerül elég jó tempóban fejleszteni ahhoz, hogy az év végén már megfelelő állapotban rendelkezésre álljon az új formatervű termékeken.

Microsoft Surface Neo Forrás: Microsoft

Emiatt a Microsoft elvileg nemcsak az operációs rendszer, de az említett Surface Neo kiadását is elcsúsztatta 2020 utánra, a PC-gyártók pedig szintén kénytelenek lesznek elhalasztani a hasonló termékeik kiadását.

A források szerint a Microsoft konkrétan áttette a Windows 10X fejlesztésének fókuszát arra, hogy a rendszer minél használhatóbb legyen a klasszikus formatervű laptopokon.

Ez a stratégiaváltás nehezen érthető, hiszen a kérdéses eszközökre elérhető a klasszikus Windows 10 is, látszólag semmi szükség sincs arra, hogy Windows 10X-et telepítsenek rájuk a gyártók. Konkrétan akár negatívumnak is bizonyulhat a megszokott gépeken való használata, kényelmesebb és hatékonyabb lehet rajtuk a sima Windows 10.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!