Megújul az iPhone 12 Pro Face ID-s rendszere

Vágólapra másolva!
Ennek köszönhetően a kijelzőbe belógó érzékelősziget mérete is kisebb lesz az új modelleken.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hetekben extrém jól értesültnek számít Jon Prosser, ami az Apple rövid távú terveit és termékbejelentéseit illeti. A szivárogtató többek között most azt állítja, hogy jön az Apple második-generációs True Depth Camera rendszere, vagyis a második Face ID. Az iPhone-ok érzékelőszigetébe elhelyezett komponensegyüttes nem lesz annyira széles, mint a jelenlegi modelleken.

Forrás: androidpit

Ennek köszönhetően az iPhone 12 Pro és iPhone 12 Pro Max kijelzőjébe belógó szenzorsáv mérete csökken majd, az nem lesz olyan széles. Az Apple tehát még mindig messze jár a fúrt szelfikameráktól, de a képernyő szabad területe nagyobb lesz, mint jelenleg. Emellett pedig a képernyőt körbevevő káva is keskenyebb lesz, így az előlapot nagyobb arányban borítja majd a kijelző.

Beszélik még, hogy az iPhone 12 Pro mobilokra Smart Connector is kerülhet, ami lehetővé tenné intelligens tokok használatát, sőt, az Apple Pencil támogatása is érkezhet a drágább új mobilokra. Prosser szerint ez utóbbiak viszont tévinformációk.