Nagy erőkkel gyártják majd az AMD és az NVIDIA 7 nm-es videokártyáit

Vágólapra másolva!
A TSMC minden maradék 7 nm-es kapacitását lefoglalta a két óriás a következő-generációs vezérlőkhöz.
Vágólapra másolva!

A TSMC a világ egyik vezető chipgyártója, és bár a világjárvány hatására a chipek eladásai is csökkennek a mobilpiacon, a Digitimes forrásai azt mondják, hogy a TSMC minden szabad és 7 nm-es kapacitását lefoglalta most az AMD és az NVIDIA. A TSMC így továbbra is nagy mennyiségben gyárthat a globális hatások ellenére is.

Forrás: the verge

A Digitimes úgy tudja, hogy a rövid határidős megrendelések száma alaposan megugrott a két óriáscégtől, így a TSMC is jó eredményekkel zárja majd 2020 első felét, főleg a többi chipgyártóhoz képest. Az AMD és az NVIDIA a következő-generációs grafikus kártyák készleteire akarnak rágyúrni.

Bár 7 nm-re az AMD előbb állt át, az NVIDIA tartotta a fölényét, többek között a valós idejű ray tracingnek hála. Az AMD egyébként nem csak az RDNA 2-es kártyák miatt adott le sok megrendelést, az Xbox Series X és a PlayStation 5 konzolokba is jócskán kellenek 7 nm-es chipek – az NVIDIA pedig az Ampere kártyák piacra dobására készül.