Gyorsabb lesz maszkban feloldani az iPhone-t

apple iphone x ios 11 face id
Apple iPhone X
Vágólapra másolva!
Az iOS legújabb bétája enyhít a Face ID okozta bosszúságon.
Vágólapra másolva!

Jól működik és racionális biztonságot kínál az iPhone X-ben bemutatkozott Face ID arcfelismerő rendszer, így a szenzorral szerelt Apple okostelefonok tulajdonosai tipikusan használják is. Viszont a koronavírus-járvány kitörése óta egyre több mobilozó türelmét teszi próbára, hiszen maszk viselése esetén nem hajlandó feloldani a telefont, mivel nem tudja kellő mértékben „letapogatni" a gazdáik arcát.

Apple iPhone X Forrás: Apple

Ilyenkor két dolgot tehetnek a mobilozók: vagy átmenetileg lehúzzák az arcukról a maszkot, vagy behozzák a PIN-t kérő felületet. A kettő közül az utóbbi a javasolt megoldás, hiszen

jó eséllyel nem véletlenül viselnek épp maszkot.

Az Apple által most kiadott iOS 13.5 béta némileg csökkentett ezen a bosszúságon, ettől a rendszertől kezdve a mobilok felismerik majd a Face ID szenzor adatai alapján a maszk viselését, és automatikusan bedobják a PIN-t kérő felületet.

Kapcsolódó érdekesség, hogy az iOS 13.5-ben jelenik majd meg az Apple és a Google által közösen fejlesztett koronavírus-követő rendszer is.

Egyelőre nem világos, hogy mikor válik általánosan elérhetővé az iOS 13.5, de jó eséllyel május közepi kiadásra kell számítani, a vállalatok akkorra szeretnék elérhetővé tenni az említett követőrendszerüket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!