Egyelőre nem szól bele a legerősebb videokártyák harcába az Intel

Vágólapra másolva!
Raja Koduri szerint rövid távon még az integrált grafikus vezérlésre koncentrál az Intel.
Vágólapra másolva!

Az Intel korábban szellőztette meg egy tweetben, hogy a közelgő legerősebb Intel Xe GPU-k tízmilliárdnyi tranzisztorral dolgoznak majd, amivel igazából arra utaltak, hogy az új Xe videokártyák akár a 4K-s mezőny grafikus vezérlőinek is odacsaphatnak.

Forrás: intel

Raja Koduri végül tiszta vizet öntött a pohárba, és kijelentette, hogy jelenleg a megoldatlan problémákra koncentrálnak, és ez azt jelenti, hogy a hangsúlyt rövid távon az integrált grafikára helyezik. Ez, és a közvetlenül fölötte lévő szegmens még így is százmilliónyi gamert érint.

Mindezt azt jelenti, hogy az Intel egyelőre integrált GPU-kban utazik majd, maximum a GeForce GTX 1050-nek állít riválist. Vagyis csúcsteljesítményű Intel videokártyát egyelőre ne várjon senki, a GeForce RTX 2080 Ti biztosan nem kap a közeljövőben riválist az Inteltől.