Ezek voltak az idei első negyedév legnépszerűbb mobiljai

Vágólapra másolva!
Tarolt az iPhone 11, de a Redmi Note 8 és a Galaxy A széria is igen kelendőek voltak az idei első hónapokban.
Vágólapra másolva!

A Canalys piacelemző cég megpróbálta megbecsülni, hogy melyik okostelefonból mennyi fogyott az idei első negyedév során. A szakértők becslései szerint a legnépszerűbbek az Apple, a Xiaomi és a Samsung okostelefonjai voltak, a top 10-es listára csak ezek fértek fel.

Forrás: zdnet

A legkeresettebb készülék az Apple iPhone 11 volt az idei év elején, ez messze letarolta a mezőnyt, több mint 18 millió fogyott belőle. A második legnépszerűbb Redmi Note 8 és 8T modellekből valamivel több mint 8 millió talált gazdára.

A top 10-es listára felfértek még a Samsung Galaxy A szériás készülékei, ezekből összesen négy van a listán, továbbá három Apple és három Xiaomi készülék. A Canalys szerint az iPhone 11 egymaga a teljes mobilpiac 10 százalékát tette ki az első negyedévben. Az ár-érték arány mellett a vásárláskor befolyásoló tényező még a vételár és a márkahűség is.

Forrás: Canalys