Indiában is újraindulnak a mobilgyártók

Vágólapra másolva!
A Samsung, a Xiaomi, az Oppo és a Vivo is a gyártás újraindítása mellett döntött.
Vágólapra másolva!

A koronavírusjárvány miatt az indiai kormány még márciusban rendelt el országos korlátozásokat, mostanában pedig lassan kezdi feloldani ezek egy részét. A korábbi intézkedések hatására az olyan cégek, mint a Samsung, a Xiaomi, az Oppo és a Vivo átmenetileg kénytelenek voltak felfüggeszteni az okostelefonjaik gyártását. A könnyítések hatására azonban lassan mindegyik visszatér a normál munkához.

Forrás: samsung

A Samsung korlátozott kapacitással már újra is indította az indiai gyárát, a Xiaomi pedig jelezte, hogy a partnergyártója, a Foxconn zöld utat kapott a működés megkezdésére. Az Oppo egyelőre a tervezési fázisban van, a Vivo pedig 30 százalékos kapacitással már megkezdte a termelést.

Április az egyik legnehezebb hónap volt az okostelefonok gyártói számára, az elemzők szerint nagyon megérzik majd a járvány hatásait. Indiában állítólag gyakorlatilag egy készüléket sem adtak el a múlt hónapban, és a májusi kereslet sem lesz valami fényes.