A legnagyobb kínai tévégyártó győzheti le a vezető márkákat

tévé, dizájn, retró, különleges, tv
A TCL Living Window koncepciója nagy feltűnést keltett a készülék oldalára épített fura fogantyúknak köszönhetően.
Vágólapra másolva!
Rég elmúltak már azok az idők, amikor a televíziós iparágat a Sony, a Panasonic, a Toshiba vagy mondjuk a Hitachi uralták. A trónt bő egy évtizede a két nagy dél-koreai holding, a Samsung és az LG foglalta el, az első helyüket pedig már nem az egykor uralkodó japán vállalatok, hanem a feltörekvő kínai óriások veszélyeztetik.
Vágólapra másolva!

Közülük is kiemelkedik a TCL, amely most mutatta be új, az európai piacra szánt televízióit.

A vállalat az elmúlt években stabilan a harmadik helyre jött fel globálisan,

ami az értékesített termékek számát, és értékét tekinti. Sőt, tavaly a történelem folyamán először az észak-amerikai piacon letaszították az első helyről a Samsungot 26 százalékos részesedéssel (eladott termékek száma), és Európában is igen jó eredményeket értek el. Több, mint 30 százalékkal tudták növelni az értékesített modellek számát, ami egy ilyen kompetitív, sok szereplős, kiemelten fontos régióban kimagaslóan jó teljesítménynek számít.

A TCL Living Window koncepciója nagy feltűnést keltett a készülék oldalára épített fura fogantyúknak köszönhetően. Forrás: Origo

A jelek szerint a TCL egy olyan területen tudott stabil pozíciókat kiépíteni, ahonnan sok más kínai társukkal együtt eddig visszapattantak. Mindez pedig nem véletlen, és nem is szerencse, hiszen a jelek szerint a tényleg megtalálták a sikerreceptet.

Stabil háttér

A legfontosabb, ami egy ilyen mértékű növekedéshez szükséges a stabil gazdasági háttér. Ne legyünk szemérmesek, hiszen mindenki tudja, hogy a nagy kínai cégek mögött bizony a kínai állam ott áll támogatólag (egészen biztos, hogy a japán és koreai vállalatoknál is ugyanez a helyzet, csak az arányok mások). A szükséges tőke tehát biztosított, és azért az nagy előny, hogy egyrészt nem kell izgulni a jövő miatt, másrészt pedig lehet költeni nyugodtan kutatás- fejlesztésre.

Emellett egy másik óriási támasza a TCL-nek, hogy a vállalat egyike maradt a néhány panelgyártónak, azaz házon belül tudja előállítani a kijelzőket.

Mindezt pedig nem mondhatja el magáról se a Sony, se a Panasonic, hogy csak néhány fontos példát említsünk. Sőt, idén a Samsung is úgy határozott, hogy a jövőben külső partnerektől vásárol megjelenítőket az olcsóbb, hagyományos LED LCD televízióiba. Mindennek hátterében értelemszerűen gazdasági okok állnak: a TCL be tudja vállalni az ezzel járó költségeket, illetve akar is erre költeni, mások pedig nem. Mindez pedig azt jelenti, hogy a TCL mindig minden körülmények között stabilan tud tervezni hosszú távra is, és értelemszerűen olcsóbban jut hozzá a kijelzőkhöz, mint a riválisok, ami viszont később a már kész televíziók árán is meglátszik.

Igen jó ár/érték arány

E két előbb vázolt tényezőből fakadóan a TCL képes arra, hogy igen jó ár/érték arányú termékeket kínáljon. Azaz magyarán a hasonló kaliberű készülékeit valamivel olcsóbban tudja adni, mint a vetélytársai. Ez pedig kulcsfontosságú a sikerhez vezető úton. Ez alapozhatja meg egy márka ismertségét, népszerűségét, nem véletlen, hogy a telefonos szektorba üstökösként berobbanó Xiaomi és Huawei is ezt a stratégiát követte.

Saját ötletek

Azt nagyon jól ismerték fel a TCL vezetői, hogy pusztán a másolással el lehet jutni egy bizonyos szintig, de onnan tovább már nem. Azaz nem elég a trendeket követni, diktálni is kell azokat, ehhez pedig szükség van egy határozottan kijelölt irányvonalra, amelynek fókuszában a felső kategóriás, presztízsmodelleknél alkalmazott technológia, illetve annak fejlesztése áll.

A vállalat kínálatában már megjelentek a 8K modellek is. Forrás: Origo

A TCL sok mindenbe belekóstolt, több eljárást is kipróbált és végül húzott egy merészet. A legegyszerűbb lett volna a más kitaposott úton járni, azaz vásárolni az LG Display-től OLED panelt, és azt kiegészíteni egy saját képfeldolgozó processzorral. Azonban ezt elvetették, mint ahogy azt is, hogy saját OLED kijelzőket gyártsanak. Ehelyett saját kvantumpontos kijelzők kifejlesztése mellett döntöttek, amelyet kiegészít a saját képfeldolgozó chip, és egy teljesen saját háttérvilágítási eljárás. Ez utóbbi, az úgynevezett Mini LED technológia jelenti azt az extrát, amivel az elképzeléseik szerint a vetélytársak fölé tudnak majd nőni. A megszokottnál jóval kisebb fénykibocsátó diódákat itt rács alakzatban helyezik el, és a jelenleg megszokottnál jóval több egyedileg vezérelhető, akár ki is kapcsolható csoportba osztják. Ennek hatására a kontrasztarány megnő, a fekete még mélyebb lesz, a HDR hatás pedig látványosabb lesz. Mindezt pedig megfejeli a kvantumpontos, azaz nanoméretű kristályokat tartalmazó eljárás, amely a nagy fényerőért, óriási színgazdagságért, valamint színpontosságért felel.
Emellett a TCL foglalkozik még saját Valódi LED, azaz Micro LED technológia fejlesztésével is, ahol minden egyes képpont mögött egy-egy egyedileg vezérelhető fénykibocsátó dióda található. Ez még egyértelműen a jövő zenéje, hiszen a piaci elemzők szerint az első ilyen televíziók még legalább fél évtizedig nem lesznek elérhetőek. Ám ez is jól mutatja, hogy a holding rendelkezik hosszú távú tervekkel is.

Még van hova fejlődni

A TCL tehát gőzerővel fejleszt, de a mi, különféle nagy nemzetközi szakkiállításon szerzett tapasztalataink alapján, azért még van mind dolgozniuk. Az általunk látott csúcsmodelljeik által produkált képminőség ugyanis egyszerűen még nem érte el azt a szintet, amit a riválisok legjobb modelljei produkálnak. Itt nem ordító hibákra kell gondolni, csak arra, hogy mondjuk a betekintési szög nem olyan jó, a színpontosság nem olyan kimagasló, vagy hogy a mozgásmegjelenítésbe becsúsznak minimális anomáliák.

Tavaly nagyon jól teljesítettek az európai piacon. Forrás: Origo

Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a márkaérték terén is még elmaradnak a riválisoktól. Jelenleg ugyanis a TCL név egyáltalán nem cseng olyan jól, mint egy Panasonic, Philips vagy Samsung. Ennek megváltoztatása nem megy egyik napról a másikra, a dél-koreai cégeknek is kellett hozzá idő, hogy ne fitymálva beszéljenek róluk. Viszont pont a Huawei és a Xiaomi bizonyította be, hogy ma már ezen is lehet nagyon gyorsan változtatni, úgyhogy ha a TCL ráfekszik a kommunikációra, elkezdi futtatni a felső kategóriás termékeit, akkor hamar nagy javulást érhet el e téren.

Az idei modellek

A cég már korábban bemutatta az X10 sorozatú, Mini LED-es készülékét, és most további szériákkal is előállt. Ezek közül a C815 és C715 sorozatra hárul majd komoly feladat, hiszen ezekkel a 4K felbontású, HDR támogatású kvantumpontos készülékekkel kell produkálni a nagy eladási mutatókat. E készülékek az Android TV okostévé rendszerre épülnek, ami ezernyi különféle internetes alkalmazás futtatását teszi lehetővé. Mindenesetre elnézve a tulajdonságaikat, a sikerre akkor lesz komolyabb esélyük, ha továbbra is jó áron kínálják majd őket. Mellettük a TCL bejelentett még egy különleges készüléket: a 75 inches képátlóval bíró X915-ről van szó, amely már 7680 x 4320 képpont megjelenítésére képes, azaz 8K felbontású. Tehát a TCL is beszáll a 8K háborúba, hiszen feketén-fehéren kinyilvánította, hogy lát fantáziát ezekben a termékekben.

Mindez pedig azt jelenti, hogy egy erős versenyző lépett a ringbe, amely nem habozik megnyitni az árháborút,

ha arról van szó, azaz számíthatunk az olcsóbb 8K televíziók eljövetelére, aminek végfelhasználóként csak örülhetünk.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!