Nagyon megharagudtak az NVIDIA-ra a befektetői

Vágólapra másolva!
Azzal vádolják a céget, hogy rejtegetni próbálta a kriptopénzek bányászatából befolyt bevételeit.
Vágólapra másolva!

A kriptopénzek bányászatának fénykorában a GeForce videokártyákat imádták a bányászok azok hatékonysága miatt, ráadásul az NVIDIA speciális kártyákkal igyekezett őket kiszolgálni. Ez elvileg jó hír volt a cég számára, azonban a befektetők fel vannak háborodva, mert itt igazából egy rövid trendet lovagolt meg az NVIDIA, hosszú távon pedig veszít a részvényeinek az értékéből.

Forrás: nvidia

A gamerek a szűkös készletek és áremelések miatt nem örültek, a részvényesek pedig azért, mert a kriptolufi kipukkanásakor az NVIDIA árfolyama is esett. Ez pedig sok videokártya értékét is jelentsen csökkentette, mivel a használt termékek elárasztották a piacot.

A becslések szerint a bányászoknak hála 1,7 milliárd dolláros bevételt szerzett az NVIDIA, a gond az, hogy hivatalosan 2019-re csak 600 millió dollárt vállalat erre a kategóriára. A befektetők szerint a bevételek többségét OEM-es eladásként próbálták álcázni, hogy a növekedés hosszabb távú stabilitást mutasson. Sokan annyira mérgesek, hogy Kaliforniában már pert is indítottak a cég ellen, amiben kártérítést követelnek.