Képformátum miatt bukták a tesztjüket az amerikai diákok

betegség fertőzés oktatás távoktatás iskola számítógép laptop koronavírus coronavirus korona vírus otthon tanulás online otthoni elearning e-learning digitális tanrend
Vágólapra másolva!
Újra kell írniuk a felsőoktatásban pontokat érő AP-ket.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban sem megy zökkenőmentesen a távoktatásra és távolról való számonkérésre való átállás, egy technikai részletkérdés miatt olyan 22 ezer diáknak a jövő hónapban újra kell írnia az AP-tesztjét.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Ez nem egy normál iskolai teszt, a College Board nonprofit szervezet áll mögötte, a jelentkező diákoknak tudományos és művészeti témákból kell hosszabb fogalmazásokat írniuk a vizsga során. Amennyiben nagyon jól sikerül a tesztjük, akkor számos főiskolán és egyetemen extra pontokat kapnak, ami javíthatja a bekerülésük esélyét, csökkentheti a tandíjukat.

A vizsga egészen eddig klasszikus módon történt: a diákoknak be kellett fáradniuk a középiskolájuk egyik osztálytermébe, majd ott papírra vethették a gondolataikat. Idén a koronavírus-járvány felborította a szokásos protokollt, a College Board egy online felületet biztosított a fogalmazás otthonról való begépelésére, vagy alternatív módon a papírra írt fogalmazásukról készült, jó minőségű fotók feltöltésére.

Vagyis ez volt az elmélet, a 2,2 millió vizsgázó közel 1%-a, olyan 22 ezer diák rossz formátumban töltötte fel a fotókat, így júniusban újra kell írniuk a tesztet.

A probléma forrása, hogy egy ideje az Apple iPhone, újabban pedig már egyes androidos készülékek is a megszokott JPEG helyett alapértelmezetten HEIC formátumban mentik a fotókat, azonban a College Board rendszere csak JPEG és PNG formátumú állományokat fogadott. Egyes pórul járt diákok tudtak is erről, de azt hitték, hogy ha szimplán átírják a képfájlok kiterjesztését HEIC-ről JPG-re, akkor azzal átkonvertálják magát a fotót. Sajnos rosszul gondolták.

A HEIC képek beküldésekor ráadásul nem kaptak azonnal hibaüzenetet a diákok, pár órával később jött a feketeleves, hogy „hibásak" a fotóik.

A College Board tájékoztatása szerint rendkívül kellemetlen problémáról volt szó, azonban a közösségi médiás felületein és a webhelyén is próbálta előre tájékoztatni a résztvevőket a támogatott formátumokról, pontos leírást is adott az iPhone-ok kamerájának átállításához. Emellett a vizsgákat bonyolító iskolák figyelmét is próbálta felhívni a technikai részletkérdésre.

Ez persze nem vigasztalja az érintett diákokat, ráadásul már két csoportos perekre szakosodott ügyvédi iroda is lecsapott az ügyre, anyagi kártérítés kifizettetése mellett szeretnék elérni a diákok eredeti fogalmazásainak az elfogadását.

A nonprofit szerint júniusban a rendszere már detektálni fogja a nem megfelelő formátumú csatolmányokat, és ezek feltöltése esetén lehetőséget biztosít majd a diákoknak, hogy egy egyedi e-mail-címre beküldjék a fogalmazásaikat, de továbbra is csak JPEG és PNG formátumban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!