8k-val és új dizájnnal érkeznek az idei Samsung tévék

Samsung, tává, Sherif, új, modellek
A Serif TV-t végre elkezdik árulni hazánkban.
Vágólapra másolva!
A Samsung több, mint egy évtizede uralja a globális és a hazai televíziós piacot mind az értékesített termékek darabszámát, mind ezek értékét tekintve. Az elért eredményekben kulcsfontosságú szerepet játszott, hogy a cég mindig is tudott és akart is áldozni a kutatás-fejlesztésre azért, hogy ne kövesse, hanem diktálja a trendeket. A cégre tehát kiemelten érdemes odafigyelni, mert jó eséllyel amerre indulnak, arra mozdul a világ is.
Vágólapra másolva!

Az persze nem egyszer előfordult, hogy csúnyán elnézték a dolgokat, és a forradalminak beharangozott megoldásuk zsákutcának bizonyult. Ám az is tény, hogy jó pár olyan termékkel és technológiával léptek színre elsőként, amely később elárasztotta a világot. Elég ha csak az ívelt televíziókra, a 3D készülékekre, a QLED képalkotási eljárásra vagy az okostévé rendszerekre gondolni, amelyek ma már a mindennapok szerves részének számítanak.

Piaci trendek

A konszern az idei évre is számos komoly újdonsággal készült, amik befutottak Magyarországra is. A vállalat hazai kirendeltségének képviselői elárulták, hogy a vírus a televíziós iparágat sem hagyta érintetlenül. Ők komoly, dinamikus növekedéssel számoltak 2020-ra, de már most biztosnak látszik, hogy néhány százalékos csökkenést kell majd elkönyvelni az év végén. Az is kiderült, hogy folyamatosan egyre több 4K modellt adnak el, még az is könnyen megeshet, hogy idén az összes eladott Samsung tv 90-95 százaléka 4K felbontású lesz, ami hihetetlen fejlődés ahhoz képest, hogy pár éve még csak az értékesített készülékek durván harmada esett ebbe a kategóriába.

Jön a 8K

Sőt, már megjelentek a 8K televíziók is, amelyek ugyebár 7680 x 4320 képpontos felbontásukkal négyszer nagyobb részletességet kínálnak, mint a 4K modellek. A Samsung nagyon bízik ezekben a készülékekben, és a holding próbál erős pozíciókat kiépíteni már most ezen a területen is. A cég idei csúcsmodellje is egy ilyen 8K felbontású készülék, egészen pontosan a Q950TS típusszámú tv, amelybe minden tudását bepakolta a vállalat.

A felső kategóriás modellek továbbra is a QLED technológiára épülnek. Forrás: Origo

Ez a televízió is a Samsung saját fejlesztésű kvantumpontos QLED kijelzőjére épül, amelyet kiegészítettek a szintén házon belül készülő Quantum Processor 8K képfeldolgozó chippel. Ez utóbbi alkatrész a kép minősége szempontjából ma már legalább olyan fontos, mint a panel, hiszen ez felelős a színpontosságért, és a tökéletesen folyamatos mozgásmegjelenítésért. Valamint ez tartalmazza a különféle, mesterséges intelligencia alapú eljárásokat, amelyek között akad olyan, amely képes a környezeti fény- és hangviszonyokhoz igazítani a beállításokat, valamint lehetővé teszi az alacsonyabb részletességű anyagok feljavítását. Ez az úgynevezett felskálázás, aminek segítségével még akkor is kihasználható a 8K panelekben rejlő erő, ha maga a tartalom alapesetben nem ilyen extrémen nagy felbontású. Ki kell még emelni azt is, hogy ennél a terméknél a maximális fényerő mér eléri a 4000 nites értéket, aminek következtében az úgynevezett HDR, azaz nagy dinamikatartományú videók és filmek (már a Netflix is sugároz ilyen anyagokat például) minden korábbinál valósághűbbek lesznek.

A Samsung Q950TS keret nélküli dizájnt kapott. Forrás: Origo

A Q950TS még egy további óriási, korábban sohasem látott újdonságot is tartalmaz. Ez pedig az úgynevezett keret nélküli kialakítás. Azaz a kijelzőt már csak egy vékony fémszalag övezi, a hagyományos kávákat itt már sikerült száműzni. Ez pedig kicsit olyan hatást kelt a modell, mintha a kép a levegőben lebegne. A szokás az, hogy az ilyen innovatív megoldások kezdetben csak a drága, prémium kategóriás termékekben bukkannak fel, és aztán idővel leszivárognak az olcsóbb termékek szintjére. Ezért jó esély van rá, hogy idővel megjelennek ezek az eljárások a közép- vagy akár belépő szintű készülékekben is. A felskálázás erre egyébként egy tökéletes példa, aminek egy kevéssé fejlett verziója már az olcsóbb Samsung tévékben is megtalálható.

Gamer funkciók

Egyre többen használják játékra is a televíziójukat, és a jelek szerint ezzel tisztában vannak a tévék fejlesztői is. Az idei magasabb kategóriás Samsung modellekbe jó pár olyan funkció került be, ami a játékosoknak lehet hasznos. Ilyen például a dinamikusan változó frissítési frekvencia (VRR), aminél aktív állapotban a képernyő igazodik a gépből, konzolból érkező képi jelek gyakoriságához, és azzal szinkronban változik a képfrissítési ráta. Ennek következtében pedig eltűnik a zavaró képtörés jelenség, illetve bizonyos képi információk hamarabb juthatnak a képernyőre.

De említhetjük a Dynamic Black Equalizer nevű szolgáltatást is, amely a sötét területeket élesebben láthatóvá teszi a jelenetenkénti képelemzéssel, ami nagyon hasznos lehet, ha éppen el akar bujkálni előlünk valaki. Ide tartozik az is, hogy a gyártótól kapott információk értelmében idénre sikerült radikálisan lecsökkenteni az úgynevezett input lag értéket. Ez szintén a játékok során hasznos, mert ilyenkor a látott képen gyorsabban jelennek meg a különféle változások, ami akár dönthet a győzelem és vereség között.

Hangban is újít

Bár már azt hittük, hogy a beépített hangrendszerek terén sok újat már nem lehet mutatni, de a dél-koreai cég mégis képes volt előhúzni egy-két váratlan megoldást a kalapból. Ezek közül a legfigyelemreméltóbb az Object Tracking Sound+ nevű technológia, amely képesek a hangzást a képernyőn látható mozgáshoz igazítani. Azaz, ha például egy autó elsüvít balról jobbra a kijelzőn és ezzel párhuzamosan egy repülő vele ellentétes irányban halad, akkor azt fogja tapasztalni a néző, hogy először balról, majd középről végül jobbról fogja hallani a motorzúgását. Ezzel együtt pedig a repülő sivítása a bal felső sarokból indul, és végül a jobb felső sarokban ér véget. Mindez pedig értelemszerűen sokkal valóságosabbá teszi a hangzást. Ezt egyébkét úgy érik el, hogy a készülék hátlapján alul, középen és a felső részen is elhelyeznek egyedileg vezérelhető hangszórókat, amihez hasonlóval eddig még nem találkozhattunk a televíziós iparágban.

Vannak modellek, amelyek már egyszerre szólnak a hangprojektorokkal. Forrás: Origo

És ez még nem minden, hiszen a tévéket egy olyan speciális mikrofonnal is felszerelték, amely képes elemezni a külső hangokat, és ha az erre szolgáló algoritmus úgy érzékeli, akkor teljesen magától módosít az egyes beállításokon úgy, hogy továbbra is hallható maradjon a beszédhang. Ez pedig nagyon jól jöhet például akkor, ha a szomszédban fúrni kezdenek, vagy valaki úgy dönt, hogy készít egy turmixot. Szintén érdekes és hasznos fejlesztésnek tűnik, hogy a már említett Object Tracking Sound technológiát támogató televíziók már képesek együttműködni néhány Samsung soundbarral. Azaz együtt, egy időben szólnak, ami tényleg nagyon hasznos lehet, hiszen így nem vesznek kárba a tévébe épített hangszórók.

Dizájntévék

A Samsung évekkel ezelőtt lépett színre a különleges külsejű, úgynevezett Lifestyle televíziókkal amelyeket nagyon jól fogadott a nagyközönség. Mi is kipróbáltuk már korábban a Tre Frame nevű, cserélhető keretekkel, és spéci művészeti funkciókkal megtámogatott modellt, és kifejezetten tetszett, amit láttunk. Idén a vállalat frissítette a Frame családot, így a képminőség továbbra is a lehető legmagasabb szintű, ráadásul bővül a méretválaszték is. Érkezik ugyanis egy 32 inches képátlójú változat, ami egyben a Samsung legkisebb QLED tévéje is lesz.

A Serif TV-t végre elkezdik árulni hazánkban. Forrás: Origo

A magyar munkatársak még azt is elárulták, hogy a külföldön már korábban bevezetett, tényleg páratlan külsejű Serif TV végre megérkezik hazánkba is! Ennek dizájnját a Serif betűtípus I betűje inspirálta, és a készülékház alsó, illetve felső része is kiszélesedik. Ebből fakadóan nincs szüksége semmilyen talpra, bárhova, akár egy szekrényre vagy polcra is le lehet tenni magában. De aki természetesen szeretne, az tud vásárolni hozzá állványt, így rugalmasan elhelyezhető bárhol.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!