Mütyür kézikonzolt dob piacra a SEGA

sega game gear micro kézikonzol marokkonzol
SEGA Game Gear Micro
Vágólapra másolva!
Stílusosan ünnepelné a Game Gear kézikonzol jubileumát.
Vágólapra másolva!

Két kerek évfordulót is ünnepel idén a japán SEGA, egyrészt a mai napon töltötte be a hatvanat a vállalat, másrészt pedig október 6-án lesz harminc éves az egyetlen kézikonzolja. Az utóbbit egy parányi kézikonzol piacra dobásával ünnepli a vállalat, az évforduló napján elérhetővé teszi Japánban a Game Gear Micrót.

SEGA Game Gear Micro Forrás: SEGA

A termék négyféle változatban lesz kapható, ezek nem pusztán a burkolatuk színében, de az előtelepített játékkínálatukban is eltérnek. Mindegyik modellen négy játék lesz, sajnos kártyás vagy egyéb megoldással nem bővíthető ezek köre, vagy legalábbis hivatalosan biztosan nem.

A Game Gear Micro egészen meghökkentően kicsi, csupán 80×43×20 mm méretű, térfogatát tekintve az eredeti Game Gear konzol körülbelül 40 százalékát teszi ki. A négyféle modell külön-külön és csomagban is megvásárolható lesz, ráadásul aki a pakkot választja, az kap egy mókás perifériát, amellyel kinagyítható kütyük kijelzőjének a képe.

Erre szükség lehet, az 1,15 hüvelykes kijelző bámulása valószínűleg nem tesz jót a szemeknek.

A mikrokonzolok egyenként 4980 jenbe (14 ezer forintba) kerülnek majd, míg a mind a négyet és a nagyítót tartalmazó csomagért 27 255 jent (77 ezer forintot) kér a vállalat.

SEGA Game Gear Micro a kijelzőnagyítóval Forrás: SEGA

Ezek meghökkentő összegek, ám a SEGA jól tudja, hogy csak a fanatikus rajongók fognak Game Gear Micrót vásárolni, azaz egyrészt kevés fogy majd belőlük, másrészt pedig el lehet tekinteni az észszerű árazástól.

Egyelőre nem világos, hogy Japánon kívül piacra kerül-e a termék.

A konzolokon lévő játékok:

Fekete

  • Sonic the Hedgehog
  • Puyo Puyo Tsu
  • Out run
  • Royal Stone

Kék

  • Baku Baku Animal
  • Gunstar Heroes
  • Sonic & Tails
  • Sylvan Tale

Sárga

  • Nazo Puyo: Arle no Roux
  • Shining Force
  • Shining Force II
  • Shining Force: Final Conflict

Vörös

  • Columns
  • The G.G. Shinobi
  • Megami Tensei Gaiden: Last Bible
  • Megami Tensei Gaiden: Last Bible Special

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!