Magától települ az új Microsoft Edge

2020.06.04. 16:07

Eddig manuálisan kellett installálni a böngészőt.

Január közepén elérhetővé vált a Google Chrome technológiájára épülő, második generációs Microsoft Edge böngésző. Az elődjénél masszívan versenyképesebb alkalmazás iránt érdeklődőknek eddig manuálisan kellett telepíteniük a szoftvert, azonban a Microsoft most megkezdte az automatikus terjesztését és telepítését a Windows Update frissítőszolgáltatáson keresztül.

Microsoft Edge 83Forrás: Origo

Ebben semmi meglepő sincs, a Microsoft már idejekorán közölte, hogy az új Edge böngészőt automatikusan is el fogja juttatni a számítógépekre. Valójában az a furcsa, hogy csak most állt neki a műveletnek, jó eséllyel az Edge néhány funkcionális újításának bevezetése miatt csúsztatták az illetékesek a rajtot.

Jelen pillanatban a Microsoft csak a Windows 10 tavalyelőttől kezdve kiadott változataira (v1803-v2004) küldi ki az új Edge-et, a Windows 7 és Windows 8.1 rendszereket, és persze a macOS-t használóknak továbbra is kézzel kell letölteniük a telepítőjét.

Windows 10-en az új Edge teljesen lecseréli az elődjét, a telepítése után már nem használható a régi.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!