Eltűnik az androidos videók méretlimitje

fotózás turizmus mobilozás
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Plusz visszaállíthatóvá válnak a törölt képek és videók.
Vágólapra másolva!

Az Android 11 bétájának megérkezését követően folyamatosan csepegnek az információk az operációs rendszer eddig nem hallott újdonságairól. Ezek java főként csak a fejlesztők vagy kisebb felhasználói rétegek számára érdekesek, ám a hétvégén két olyan dologra is fény derült, amelyek minden mobilozó számára hasznosak.

A kép csak illusztráció Forrás: mentatdgt / Pexels

A hosszabb vagy magas felbontású videókat készítők számára örömhír lehet, hogy az Android 11-től kezdve megszűnik a maximum 4 GB-os fájlméretlimit. Emiatt a jövőben addig rögzíthetnek majd folyamatosan videókat, ameddig ki nem futnak a szabad tárhelyből, vagy túl nem melegedik a készülékük. Az utóbbi elsősorban a Full HD feletti videók felvételekor történhet meg.

A másik fontos újdonság, hogy egy rejtett lomtárat kap az operációs rendszer: amennyiben az appok fejlesztői igénybe veszik, akkor ide kerülnek majd a törölt fotók és videók. Ugyanúgy működik, mint a Windows lomtára, csak épp médiafájlokra van limitálva, hogy mi kerülhet bele.

A kukából 30 napig állíthatóak vissza a fájlok, és persze lehetőség lesz a manuális kiürítésére.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!