65 wattos töltőt kaphat a OnePlus 8T

Vágólapra másolva!
Igazából az Android 11 bétája árulkodott arról, hogy fejlettebb gyorstöltést hozhatnak az új modellek.
Vágólapra másolva!

A OnePlus mobilokon van egy olyan Engineering Mode app, amelyet különböző komponensek tesztelésére és hibaelhárítására lehet használni. Mélyen ennek forráskódjában, de csak az Android 11 bétájára írt verzióban, az XDA szakemberei érdekes utalásokat találtak.

Forrás: oneplus

A Super Warp Charge gyorsöltési rendszer ezek alapján 65 wattos teljesítményre lesz képes, és a tippek szerint ezt majd a OnePlus 8T széria kapja meg. Ez nem túl meglepő, hiszen a testvérvállalat Oppo már a 65 wattos SuperVOOC 2.0 technológiát használja több mobilján is, és a Realme is élt ezzel az előnnyel, csak más néven. Most pedig ideje, hogy a OnePlus is átvegye a fejlesztéseket.

A kód szerint készül továbbá egy jégkék árnyalat is, vagyis a OnePlus 8T széria újabb árnyalatban lesz majd vihető.