Ennyivel zuhant meg a csúcsmobilok iránti kereslet

Vágólapra másolva!
Az elemzők szerint az első negyedév során 13 százalékkal csökkent a csúcsmobilok iránti kereslet.
Vágólapra másolva!

A Counterpoint Research elemzői szerint a prémium okostelefonok (400 dollárnál drágábbak) eladásai 13 százalékot zuhantak idén január és március között, tavalyhoz képest. A prémium piacnak az 57 százaléka volt az Apple kezében az első negyedév során, 19 százalék jutott a Samsungnak és 12 a Huawei-nek. Az Oppo és a Xiaomi 2 százalékkal követte a riválisait.

Forrás: androidpit

Az 5 legnépszerűbb prémium mobilból a globálisan piacon ráadásul 4 Apple volt: az iPhone 11 30 százalékot hasított ki az eladásokból, az iPhone 11 Pro Max 9, a 11 Pro 7, az XR 6 százalékot. Az ötödik pedig a Huawei Mate 30 Pro 5G lett 3 százalékkal, a kínai támogatás hatására.

Az Apple minden régióban hasonló módon dominált, egyedül Kínában lett csak harmadik a Huawei és a Samsung mögött. Máshol a harmadik helyet a Huawei, a OnePlus, a Xiaomi és az Oppo cserélgették. A kategórián belül a 600-799 dolláros mobilok voltak a legnépszerűbbek, mindezt viszont az iPhone 11 sikere magyarázza.