Újabb érdekességek derültek ki a Samsung következő összehajtható okostelefonjáról

Vágólapra másolva!
Laposabb lesz az új modell, illetve a kijelzőt körbeölelő káva is kisebb lesz.
Vágólapra másolva!

Ice Universe újabb részleteket ásott elő a Samsung Galaxy Fold 2-vel kapcsolatban. A dél-koreai gyártó következő összehajtható okostelefonja állítólag az elődhöz mérten nagyobb, már 7,7 hüvelykes belső kijelzőt kap, és ennek a kávája is kisebb, csak 3,8 milliméteres lesz. Vagyis az új modell igazából kisebb lehet az elsőnél.

Forrás: xda

Kitértek a szó-beszédek arra is, hogy a fúrt kamera 4,8 milliméteres lesz a lapos káva érdekében, maga a készülék pedig egészében is laposabb lesz az eredeti Galaxy Foldhoz képest.

A szakértők szerint ugyanakkor az új összehajtható mobilnak nem feltétlen vonzóbb dizájnra lenne szüksége, hanem strapabíróbb kialakításra. Az effajta készülékek kijelzője ugyanis könnyen sérül és törik, és a Samsungnak is rengeteg baja volt a legelső modellek minőségével. Egyelőre csak remélni lehet, hogy a gyártók idővel orovosolják a kategória gyerekbetegségeit.