Feladja a mobilos játékpiacot a Nintendo?

Vágólapra másolva!
Állítólag a mobilos platformra nem is tervez új címeket kiadni már a Nintendo.
Vágólapra másolva!

Egykor mindenki azt remélte, hogy a Nintendo elárasztja az Android és iOS platformot a konzolos és klasszikus játékainak jól sikerült változataival, azonban a Bloomberg jelentése alapján ezek a mobilos Nintendo appok nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.

Forrás: nintendo

A Nintendo mobiljátékos divíziója ugyan 11 százalékkal növelte az árbevételét a 2019-es pénzügyi évben, de a legígéretesebb címei idén február és május között 41, 24 és 19 százalékot rontottak (Dragalia Lost, Super Mario Run és Fire Emblem Heroes). A Tencent és az Epic Games javára gyorsan háttérbe kezd szorulni a Nintendo, ezzel szemben a Switch konzolon az Animal Crossing nagy siker.

A pletykák szerint a Nintendo ezért kész szakítani a mobilos piaccal, és nem is tervez idén már új játékot kiadni okostelefonokra. Nagy kár lenne a cég távozása, ráadásul mindig is ellenállt a mikrotranzakciókra építő bevételi modellnek. Ami elvileg jó dolog, de részben ez is okozhatja a kedvezőtlen helyzetét.