Összehasonlítottuk, hogy mire képesek az olcsóbb mobiltelefonok

2020.07.07. 22:06

A Samsung 2020-ban is kiemelt figyelmet fordít az alacsonyabb kategóriás, kisebb tudású, kedvező árú okostelefonokra. Ez persze nem véletlen, hiszen a legtöbben továbbra is ezeket vásárolják, így ezt a szektort sem lehet hanyagolni. Sok egykori nagy versenyző feledkezett meg erről az aranyszabályról, el is tűntek azóta a jelentéktelenség mocsarában. 

A Samsung idén több ilyen modellt ad ki, amelyek közül hozzánk a papíron egyértelműen belépő szintű A21s és a pár fokkal erősebbnek tűnő A41 jutott el. Összehasonlítottuk ezeket, hogy megnézzük, mit tud ma a piacvezető cég az olcsóbb telefonok világában!

Modern külső

Mindkét készülék kifejezetten modern dizájnnal bír, elég csak a kijelzőbe vágott kameraszigetre (A21s), vagy a cseppnyi notchra (A41) gondolni. Így a külső alapján akár azt is hihetné bárki, hogy prémium szintű készülékekről van szó. Az A21s a nagyobb és vastagabb, az A41 pedig kifejezetten kompakt, és karcsú, hiszen csupán 7,9 mm vastag.

Samsung Galaxy A21s és Samsung Galaxy A41Forrás: Origo

Az ergonómiára egyik mobilnál sem lehet egy rossz szót se szólni: az illesztések pontosak, a gombok jó helyen vannak, és nem lötyögnek. USB-C csatlakozókat kaptak, és szerencsére a hagyományos fejhallgató kimenet sem hiányzik róluk. Meg kell még említeni a hátlapokat, amelyek fény hatására szivárványos effektet produkálnak, ami teljesen jól néz ki. 

Kijelzők

Mindkét modellnél a jelenleg legjobbnak számító OLED képalkotási eljárást alkalmazta a cég, ami az ilyen olcsóbb ligában egyáltalán nem számít általánosnak! 

A 6,5 inches, olcsóbb A21s esetében be kell érni 1600 x 720 képponttal, és 270 ppi pixelsűrűséggel, ami ma már kevésnek számít. 

Ez pedig azt jelenti, hogy a görbék és ferdék sokszor picit recésnek tűnnek, a finom átmenetek megjelenítése pedig nem nagyon pontos, a pixelek pedig közelről láthatóak. 

Az A41 már lényegesen jobban teljesít, hiszen a 6,1 inches mérethez 2400 x 1080 képpontos felbontás, és 431 ppi pixelsűrűség társul, amit még a lényegesen drágább telefonok közül is jó néhány megirigyelhet. 

Ennek köszönhetően itt még a ferdék és görbék is tökéletesen simák, az átmeneteket pedig nagyon szépen, tisztán jeleníti meg.

OLED kijelzővel látták el őketForrás: Origo

Az OLED eljárásnak hála a betekintési szög hibátlan, a színek ragyogóak, fátyolosságnak nyoma sincs. A maximális fényerő az A41 esetében elég ahhoz, hogy akár napfényben is látható maradjon a kép, de bizony az A21s-ről ezt már nem lehet elmondani. 

Hang, akku

Fej- vagy fülhallgatóval mindkét modell egész jól használható, viszont a beépített hangszóró sajnos egyiknél sem produkál mesés minőséget. A basszus és a hangerő is kevés, és némi zajosodásba is bele lehet futni, de ez azért ma az okostelefonok többségéről elmondható. Sok gyártó nem figyel az akkumulátorra, viszont a Samsung az olcsóbb modelljeibe is korrekt telepet épített. A méretesebb készülékházzal bíró A21s 4000 mAh, a kisebb A41 3500 mAh kapacitású akkumulátorral érkezik, az üzemidő pedig használattól függően 11-13 és 9-11 óra körül alakul, tehát még az A41 is teljesen vállalható eredményt produkál.

Az A41 telefonon ott figyel a cseppnyi notchForrás: Origo

Mindkét modellben a legfrissebb Android 10 operációs rendszer és a saját One Ui 2 szoftver zakatol, ami természetesen magyarul is tud, és számos extra kényelmi funkcióval rendelkezik. A platform kellően gyors és stabil, még a gyengébb hardverrel ellátott A21s esetében sem tapasztaltunk fagyásokat, zavaró önújraindításokat. 

Az A21s-nél pedig a szelfikamerát a képernyőbe vágtákForrás: Origo

 

Teljesítmény

Az A21s-nél itt érezhető igazán, hogy próbáltak faragni a költségeken, hiszen a nyolcmagos Exynos850 processzor a 3 GB RAM-mal és a Mali-G52 grafikus chippel kiegészítve ma már gyönge hardvernek számít. Ez a böngészés, levelezés, chatelés, telefonálás és videózás során nem érződik, de a komolyabb  játékokat, nagyfelbontású filmezést, képszerkesztést el lehet felejteni, a fotózásnál pedig olykor 1-2 másodpercet kell várni a képfeldolgozásra. 

Egyszóval az alapfunkciók ellátására az A21s remekül alkalmas, de aki ennél többre vágyik, annak ez nem lesz elég. 

Ezt egyébként a teljesítmény mérésére szolgáló szintetikus tesztprogrammal, az AnTuTuval elvégzett méréseink is alátámasztották, hiszen ezen 125 000 pontot gurított, ami nagyjából ötöde annak, amit a gyártó jelenlegi csúcsmodellje produkál. 

Az A41 már valamivel izmosabb (MediaTek MT6768 processzor, 4 GB RAM, Mali G-52 MC2), de azért ezt sem neveznénk egy kis hordozható erőműnek. Mindenesetre a képfeldolgozás itt már érezhetően gyorsabb, a játékoknál is kinyílik a tér (bár a jobb grafikájú appokat itt is elfelejthetjük), működik a képszerkesztés is bizonyos korlátok között. Egyszóval jóval több mindenre, és jóval sokoldalúbban használható. Ám azért a mai toptelefonoktól, tehát például a Galaxy S20 szériától nagyon-nagyon távol van. 

Kamerák

Néhány éve még az is meglepetésszámba ment, ha egy jobb telefonra egynél több kamera került most pedig már ott tartunk, hogy az ilyen olcsóbb modelleken is komplex rendszer figyel.

A Samsung Galaxy A41 sötétben is képes remek képeket lőniForrás: Origo

Az A21s-től nem vártuk volna ezt semmiképp, és épp ezért pozitív csalódás, hogy ezen is található ultraszéles látószögű, valamint mélységadatok gyűjtésére szolgáló egység, sőt még egy makró kamerának is szorítottak rajta helyet.

Az A21s-nek sötétben már vannak gondjaiForrás: Origo

Ennek köszönhetően pedig e mobilok fotózásra igen sokoldalúan használhatóak. 

Tapasztalataink szerint világosban, vagy sok mesterséges fénynél mindkét telefonnal elég jó képek lőhetőek. A sötétet az A21s nem szereti, ilyenkor már sokszor zajos vagy enyhén elmosódott lesz a végeredmény, ám az A41 modellel ilyenkor is lehet remek fotókat készíteni. Videós fronton hozzák a kötelezőt, hiszen maximum Full HD felbontású anyagok rögzítését teszik lehetővé. 

Értékelő

Világosan látszik, hogy a Samsung az A21s és A41 telefonokba csomó olyan újítást, friss megoldást beemelt, ami korábban csak a magasabb kategóriás eszközeikre volt jellemző, ami remek. Természetesen a teljesítményük nem akkora, mint a csúcsmodelleké, de azért még bőven használhatóak maradtak. A kijelző tekintetében az A41 kiemelkedő, az A21s pedig felbontásban nem erős, viszont az OLED technológia ebben a kategóriában ritkaságnak számít. A Samsung A41 kártyafüggetlen konstrukcióban 85 000 forintért elvihető, az A21s ára pedig nem ismert, de ennél várhatóan lényegesen olcsóbb lesz. 

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!