Vágólapra másolva!
Állítólag kártevők terjesztésére használták a netes bűnözők.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem vált bomba sikerré a tavaly márciusban elérhetővé vált Firefox Send fájlküldő szolgáltatás, amiben talán a puszta nevének is szerepe lehet, a sokak által sejtettől eltérően bármely böngészőből használható. Pontosabban az volt, a Mozilla kedden váratlan lekapcsolta a fájlfeltöltésre szolgáló felületét, jelenleg csak a korábban már feltöltött tartalmak tölthetőek le belőle.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

A Mozilla szűkszavú tájékoztatása szerint átmeneti helyzetről van szó, bizonyos fejlesztések után hamarosan újból elérhetővé teszi a fájlküldőt, a részleges leállításának okát nem tisztázta. A ZDNet úgy értesült, hogy a netes bűnözők jelentették a problémát, az elmúlt időszakban tömegesen kezdték használni a kártevőik terjesztésére.

Súlyosbította a helyzetet, hogy momentán nincs lehetőség a rosszindulatú letöltések jelentésére.

Emiatt például hiába jelezte ki valakinél a vírusirtója, hogy kártevő van a Firefox Senden át kapott fájlban, a netező nem tudta továbbpasszolni ezt az információt a Mozillának, hogy törölje a Sendből a rosszindulatú letöltést. Minden bizonnyal ezen gond korrigálása lesz az egyik új fejlesztés.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!