Mégsem csökken a Chrome memóriaigénye

notebook laptop számítógép gmail email e-mail office levelezés irodai munka home office
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Túl nagy ára volt a Windows 10 sokat ígérő funkciójának.
Vágólapra másolva!

Nagyjából két hete kiderült, hogy a memóriaéhes programok fejlesztői számára érdekes fejlesztés lapul a Windows 10 May 2020 Update rendszerben, elérhetővé vált benne a klasszikus alkalmazások számára egy új memóriakezelési eljárás. A fejlesztők nagyon egyszerűen bekapcsolhatják, és jelentős megtakarítást érhetnek el a szoftvereik memóriahasználatában.

A kép csak illusztráció Forrás: Taryn Elliott / Pexels

Ez azonnal felkeltette a Google Chrome fejlesztőinek a figyelmét, így a böngésző alfa verziójában neki is álltak tesztelni a lehetőséget. Sajnos gyakorlati úton kiderült, hogy korai volt az öröm: ugyan az új memóriakezelési eljárás átlagosan 30 százalékkal visszafogta a Chrome memóriaigényét, cserébe viszont 10 százalékkal növelte a processzorhasználatot.

Ezzel nemcsak lassította a böngésző működését, de úgy 13%-kal növelte a működése által okozott fogyasztást,

azaz csökkentette a laptopok akkus üzemidejét.

Ennek az lett a vége, hogy egyelőre lekerült a napirendről az új memóriakezelés bevezetése: a fejlesztők arra jutottak, hogy a pluszfogyasztás összességében rosszabb felhasználói élményhez vezet, mint a megszokott memóriahasználat fenntartása.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!