17 éves tini törte fel a Twittert júliusban

North Korean Hackers,
Vágólapra másolva!
Akár évtizedekre is börtönbe kerülhet.
Vágólapra másolva!

Július közepén precedens nélküli hackelési botrány tört ki a Twitter háza táján, rövid ideig bitcoinos csalóüzenetek voltak olvashatóak közismert politikusok, közéleti személyiségek, techipari figurák és vállalatok oldalain. Az utalj egy kis pénzt és a dupláját kapod vissza sémában elkövetett csalás során körülbelül 117 ezer dollárt, bő 34 millió forintot szedtek össze a csalók.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Az ügy súlyosságát jól mutatja, hogy helyi hatóság helyett rögtön az FBI indított nyomozást a hackelés miatt. Csupán két héttel az incidenst követően az USA Igazságügyi Minisztériuma közölte, hogy megvannak a feltételezett elkövetők: két amerikai és egy brit fiatalt vádol a csalás elkövetésével, az előbbi duót szövetségi ügynökök július 31-én őrizetbe is vették.

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye alapján a csalások irányítója a floridai Tampában élő, 17 éves Graham Clark. A nyomozás szerint a fiatal a Twitter informatikai üzemeltetésénél dolgozónak adta ki magát, a cég más munkatársainak a megtévesztésével szerzett hozzáférést a felhasználói fiókok szerkesztéséhez szükséges szoftverhez.

A nyomozók szerint Clark írta ki a csaló üzeneteket a közismert személyek és vállalatok twitteres hírfolyamaiba.

A bűntársai a 22 éves orlandói Nima Fazeli, továbbá a 19 éves brit Mason Sheppard lehettek, plusz egy kaliforniai fiatalkorú is nyomozók látókörébe került. A jelek szerint Fazeli és Sheppard csak közvetítői szerepet játszottak a csalásban.

Clark elfogása egyáltalán nem volt nehéz: a fiatal átmozgatta a lopott pénz egy részét a saját bitcoinos pénztárcáiba, ezek pedig összeköthetőek voltak a Binance és Coinbase valutaváltókban regisztrált, a vezetői engedélyével hitelesített felhasználói fiókjaival. A társainak személyazonosságára hasonló módon derült fény.

A 17 éves hackert több rendbeli számítógépes rendszerbe való illetéktelen behatolással, csalással és pénzmosással kívánja megvádolni az ügyész, csak a legutóbbiért 20 év börtön és 250 ezer dolláros bírság szabható ki.

Floridában áll majd bíróság elé, ott 17 évesen már teljes büntetőjogi felelősséget kell vállalnia a tetteiért.

Fazeli számítógépes rendszerbe való betöréssel kapcsolatos vádpont elé néz, ezért 5 év börtön és szintén 250 ezer dollár büntetést járhat. Nem világos, hogy brit tinivel mit kíván kezdeni az Igazságügyi Minisztérium.

A hackelési ügyben a médiát tájékoztatott Andrew Warren ügyész szerint Clark jó eséllyel nem értette meg a tettének súlyát: csak egy kis pénzt kívánt összecsalni, azonban az ölébe hullott hatalommal a tőzsdék destabilizálásától a súlyos diplomáciai botrányok kirobbantásáig sok mindenre lehetősége nyílt volna.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!