Hamarosan a Sony és a Microsoft is tisztázhatja az árazást.

Amennyiben hihetünk az iparági pletykáknak, akkor augusztus során fény derül a következő generációs játékkonzolok áraira, az előrendeléseik indulásával párhuzamosan a Sony és a Microsoft sem lesznek képes tovább húzni az összegek bejelentését. Emellett az utóbbi elvileg az olcsóbb Xbox Series S konzolt is bemutatja majd, erről a termékről még nem sikerült beszélnie.

Sony PlayStation 5 Digital EditionForrás: Sony

A francia Carrefour webáruház akaratán kívül jelentős szenzációt keltett, rövid időre élesítette a PlayStation 5 és a kiegészítőinek előrendelési oldalát. Ennek tanúsága szerint a konzol optikai meghajtó nélküli Digital Edition változata 399 euróba, az optikai meghajtós normál kiadása pedig 499 euróba kerül majd, átszámítva 138 és 172 ezer forintokról van szó.

Ezek az árak a várt szinten vannak, de amíg a Sony meg nem erősíti az összegeket, addig fenntartásokkal kezelendőek.

A konzolok mellett az áruház PlayStation 5-ös gyűjtőoldalán még a konzolhoz tartozó távirányító, gamepad, gamepadtöltő, továbbá HD webkamera is feltűntek. Ezeknél univerzálisan 49,90 eurós vételi árat tüntetett fel a Carrefour, ami rendkívül gyanús, feltehetően csak helytartó összegekről van szó.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!