Nem kerül tömeggyártásba a körbekijelzős Mi Mix Alpha.

Újból rajongói kérdésekre válaszolt a kínai közösségi médiában a Xiaomi társalapítója és ügyvezető igazgatója, Lei Jun két igen népszerű témakört is feszegetett. Elsőként is kifejtette, hogy az érintőkijelzővel körbetekert Mi Mix Alpha okostelefon gyártási nehézségek miatt nem fog széles körben elérhetővé válni, így akinek sikerült lecsapnia egyre a nagyon kevés forgalomba került példányból, az igen exkluzív telefont tudhat a magáénak.

Xiaomi Mi Mix AlphaForrás: Xiaomi

A másik nagyon érdekes kérdés, hogy mi a helyzet a vállalat saját Surge rendszerlapkáival, folyik-e a második generációs modell fejlesztése. Aki esetleg nem tudná, a Xiaomi 2017-es Mi 5c telefonjában Qualcomm vagy MediaTek modell helyett házon belül fejlesztett Surge S1 rendszerlapkát használt.

A 28 nm-es gyártástechnológiával előállított lapkába nyolc Cortex-A53 processzormag és Mali-T860 videovezérlő került, a bemutatásakor pedig a Xiaomi rögtön be is jelentette a Surge S2 utódján való munkát, ám ez a mai napig nem materializálódott.

Jun szerint a Surge rendszerlapkák fejlesztése továbbra is napirenden van, a jövőbeli eszközeiben szeretne saját megoldásokat használni.

Az évek óta tartó csend ellenére nem állt le a rendszerlapkákat tervező részlege, azonban gyártással kapcsolatos nehézségek hátráltatják a munkáját.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!