Újabb nagy csapást mért Amerika a Huawei-re

Vágólapra másolva!
Ezúttal 38 olyan vállalatot korlátozott le Amerika, amelyeken keresztül a Huawei kijátszotta a tiltásokat, és amerikai alkatrészekhez jutott.
Vágólapra másolva!

Egyre jobban sarokba szorítja a Huawei-t az amerikai kormány. A Huawei továbbra sem kapja vissza a Google-támogatást, és nemrég lejárt az a licenc, ami lehetővé tette a Google és a Huawei számára, hogy támogassák a 2019. májusa előtt piacra került mobilokat. A Huawei ragaszkodik hozzá, hogy a hivatalos döntéstől függetlenül biztosítja majd a frissítéseket, de a folyamatosan érkező jelentések semmilyen téren nem túl biztatóak. Szeptember elejétől ráadásul nem szállíthat a cégnek chipeket a TSMC, így a Kirin chipek hamarosan végleg elfogynak. A Mate 40 Próba való új 5 nm-es lapkából pedig már csak 15 milliót kaphat a Huawei, emiatt végül a pletykák szerint Európában meg sem jelenik a következő csúcsmobilja. Mivel a MediaTek is amerikai szabadalmak alapján gyártja a lapkáit, valószínű, hogy az amerikai kormány képes lesz teljes mértékben elvágni a chipek forgalmazását a Huawei felé.

Forrás: reuters

A mostani fejlemények tükrében pedig jó eséllyel már jogi úton sem tudja majd megkerülni a korlátozásokat a Huawei. Az amerikai kereskedelmi minisztérium ugyanis bejelentette, tovább korlátozza a Huawei-t abban, hogy hozzáférjen bármilyen chiphez és alkatrészhez, aminek köze van amerikai technológiához.

Az amerikai kormány szerint a Huawei eddig úgy kerülte meg a szankciókat, hogy külső cégeken keresztül vásárolta az amerikai alkatrészeket. A kereskedelmi minisztérium most ezek tevékenységét korlátozza le, a tiltás 38 vállalatot érint 21 országban. Mind a Huawei Kínán kívüli cégei, többek között dizájnnal és felhős szolgáltatással foglalkoznak vagy éppen európai kutatás-fejlesztési központok. Az amerikai közleményből világosan kiderült, hogy a vezetés célja az, hogy tovább korlátozza a Huawei-t az amerikai tech cégekkel való együttműködésben.