A Sony jól bevált gyakorlatát veheti át az Apple.

A várhatóan idén szeptemberi következő sajtóeseményén az Apple nem csak az idei iPhone mobilokat mutathatja be, a jelek szerint a negyedik generációs iPad Air táblagépet is leleplezheti majd. Most az Eurázsiai Gazdasági Bizottságtól kiszivárgott néhány oldal az eszköz használati utasításából, amely szerint iEszközön még nem látott megoldás debütálhat a táblagépben.

Elvileg nem lesz Face ID a 2020-as évjáratú iPad Airben, mégis eltűnhet az előlapjáról az ujjlenyomat-olvasóForrás: Whylab / Weibo

A papírok alapján az új iPad Air nem rendelkezik majd Face ID arcfelismerő rendszerrel, helyette marad a Touch ID használatánál. Viszont a kijelző körüli kávát szerette volna minimalizálni az Apple, a megoldás pedig az lett, hogy

áthelyezte az ujjlenyomat-olvasót a táblagép bekapcsológombjába.

Ez egy aránylag szokatlan megoldás, leggyakrabban a Sony használja az Xperia okostelefonjaiban.

A kettes számú érdekesség, hogy az útmutató alapján az új táblagép hátlapján az iPad Pro modellen is használt érintkezők lesznek, így feltehetően ehhez is lesz Magic Keyboard billentyűzetes kiegészítő.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!