A Windows 10 is készül az új játékokra

xbox gamepad billentyűzet gaming gamer videojáték
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Xboxhoz fejlesztett funkció válik elérhetővé benne.
Vágólapra másolva!

A gamer PC-khez képest a játékkonzolok sokkal hatékonyabban képesek kihasználni a rendelkezésre álló erőforrásaikat. Ennek hardveres és szoftveres okai is vannak, specializált termékek lévén a fejlesztésüket végző mérnökök és programozók rendelkezésére áll a luxus, hogy egyedi működési sajátosságokkal próbálják kihozni belőlük a tudásuk legjavát.

A kép csak illusztráció Forrás: VanDulti / Pixabay

A Microsoft most bejelentette, hogy a Windows 10 is megkapja az ősszel érkező Xbox Series konzolhoz készült egyik különleges technológiát.

A DirectStorage API lényege, hogy a használatával a fejlesztők masszívan jobban ki tudják majd használni a szupergyors NVMe SSD-k képességeit: a játékok adatállományaiban lévő információkat gyorsabban be tudják tölteni a memóriába és a videomemóriába, így a processzornak és a videokártyának kevesebbet kell az adatokra várva malmozniuk.

Ez lerövidítheti a játékok betöltési idejét, segíthet a sebességük növelésében és stabilizálásában.

A DirectStorage API fejlesztői előzetese várhatóan a jövő évben válik elérhetővé a játékfejlesztők számára. Egyelőre nem világos, hogy a gamerek mikortól élvezhetik az előnyeit, főleg mivel a játékmotoroknak specifikusan támogatniuk kell, azaz a meglévő címeken nem fog varázsütésre segíteni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!