2021-ben jön a mobilokra a Huawei HarmonyOS rendszere, leváltják az Androidot

Vágólapra másolva!
Kényszerűségből, de jövőre leváltja az Androidot a Huawei a mobiljain, fokozatosan jön a HarmonyOS.
Vágólapra másolva!

A Samsung és az LG is megerősítette, hogy többé nem szállít kijelzőket a Huawei-nek, ugyanis a termékek amerikai technológiát használnak. A Huawei-től sorra fordulnak el a tech szektor szereplői, mert gyakorlatilag mindenki használ amerikai technológiát, szeptember közepétől azonban tilos kiszolgálniuk a Huawei-t az amerikai szankciók következtében. A Huawei állítólag még a Mate 40 szériához sem kapott elég Kirin 1000 chipet, ezért is maradt el a lapka bemutatója az IFA kiállításon, és a fentiek miatt nem mutat be egyetlen mobilt sem a Huawei és a Honor – a gyártók inkább viselhető eszközökre és laptopokra koncentrálnak, de kérdéses, hogy ezek gyártását is ellehetetleníti-e Amerika.

Forrás: huawei

Addig is, amíg a helyzet tovább alakul, a Huawei az éves fejlesztői konferenciáján bemutatta az EMUI 11 kezelőfelületét. Ez viszont nem az Android 11-re épül, hiszen a Google munkájához eddig nem fért hozzá a Huawei. Talán épp ez az oka, hogy debütált a HarmonyOS 2.0 is, a Huawei saját operációs rendszere, amely innentől kezdve nem csak tévéken, okosórákon és IoT-s termékeken fut majd, hanem mobilokon is.

A Huawei megerősítette, hogy még idén hozzáférnek majd a rendszerhez a mobilos fejlesztők, 2021-ben pedig jön az első Huawei mobil HarmonyOS rendszerrel. Minden bizonnyal maradtak tehát felhalmozott alkatrész-készletek.

A szakértők szerint eleinte csak Kínában lesz elérhető a HarmonyOS és az erre építő mobilok, ami persze nem meglepő, a Google-szolgáltatások hiánya miatt kevés sikere lenne nyugaton.