Az elemzők szerint a szektor 80 százaléka az idei évben a Samsung kezében lesz.

A gyártók tovább próbálkoznak az összehajtható okostelefonokkal, amelyek a szakértők tesztjei szerint továbbra is inkább gyerekcipőben járnak, mert kiforratlanok, sérülékenyek, és nem feltétlen vannak olyan mindennapos előnyeik, amelyekért megéri 1400-2000 eurót kifizetni.

Forrás: sammobile

A szektor ennek ellenére egyre bővül, az eladások emelkednek, a Samsung pedig az elemzők szerint a piac ura, és az is marad a jövő évben is. A Samsung gyakorlatilag egyeduralkodónak is nevezhető az összehajtható mobilok piacán, mert a DSCC becslései szerint a következő 12 hónapon belül már a szektor 80 százaléka lesz a Samsung kezében, 4 millió eladással.

A Samsung ellenfele jelenleg igazából csak a Huawei és a Motorola, előbbit viszont nagyon komolyan háttérbe szorították az amerikai korlátozások, a Motorola pedig közel sem kapott akkora figyelmet az emberektől, mint remélte. A legnépszerűbb a Galaxy Z Flip lehet a modellek között, azután pedig a Galaxy Z Fold 2.