Úgy három hónappal a szokásos után tarthatják meg.

Nem volt kegyes az idei év a nagy kiállításokkal, legjobb tudomásunk szerint az év eleje óta egészségügyi okból szinte mindegyiket lefújták, a néhány megtartott méretét pedig pedig masszívan csökkentették. A jelenlegi járványhelyzet ráadásul egyértelművé teszi, hogy a következő hónapokban esély sincs a több tízezer résztvevős tömegesemények tartására, emiatt a GSMA most bejelentette a következő Mobil Világkongresszus időpontjának eltolását.

A kép csak illusztráció (MWC 2016)Forrás: RIA Novosti/Maria Sibiryakova

A szervezet tájékoztatása szerint eredetileg 2021 márciusának első hetében kívánta megtartani Barcelonában az MWC 2021-et, azonban most arra jutottak az illetékesek, hogy ez túlságosan rizikós. Emiatt a jelenlegi tervek szerint 2021. június 28-án kezdődhet majd a négynapos rendezvény, azaz július elsején lehet az utolsó napja.

Természetesen a GSMA fenntartja a műsorváltozás jogát, a körülmények függvényében még kiderül, hogy mi lesz a jövő nyári Mobil Világkongresszussal.

Óriási a súly nehezedik a szervezők vállaira, a tavalyi eseményen majdnem 110 ezer látogató nyüzsgött a legnagyobb mobilos szakkiállításon.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!