Olcsón lesz játszható a Doom Eternal

Doom, fps, játék, végzet
Most pedig érkezik az új epizód, a Doom Eternal.
Vágólapra másolva!
Jön a sikerjáték az Xbox Game Pass kínálatába.
Vágólapra másolva!

A Zenimax felvásárlásának bejelentésekor a Microsoft iparkodott erélyesen leszögezni, hogy a következő időszakban a Bethesdához vagy id Software-hez hasonló fejlesztőcégek játékai mind bekerülnek majd az Xbox Game Pass és az Xbox Game Pass for PC játékbérlők kínálatába, a jövőbeli termékeik pedig már a megjelenésük napjától fogva elérhetőek lesznek bennük.

Doom Eternal Forrás: id Software

A nagyon közeli jövőben máris megkezdi az ígéretének beváltását a Microsoft, október elsején bekerül a konzolos Game Pass kínálatába az idén márciusban megjelent Doom Eternal. A számítógépes gamereknek várniuk kell egy kicsit, de valamikor még az idei évben a Game Pass for PC szolgáltatásban is elérhetővé válik majd a termék.

A gigantikus sikert aratott Doom reboot szintén kiválóan sikerült folytatásának Game Passben való elérhetővé válása a legtöbb konzolos és számítógépes játékos számára fantasztikus hír, hiszen így kedvező áron férhetnek majd hozzá. Ettől függetlenül nem lepődnénk meg, amennyiben a mostani fejlemény rossz ízt hagyna azok szájában, akik valamikor az elmúlt fél évben teljes áron, 15-20 ezer forintért vásárolták meg az Eternalt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!