A kameráival hódítana a Huawei P Smart 2021

huawei p smart 2021
Huawei P Smart 2021
Vágólapra másolva!
Már ezen sem találhatóak meg a Google-féle appok.
Vágólapra másolva!

A jelek szerint a Huawei befejezte a régebbi mobiljainak átcímkézését az előtelepített Google-szolgáltatások megtartása érdekében, a vállalat egyre több valóban új tervezésű, ám cserébe csak a saját AppGallery boltját tartalmazó készüléket dob piacra. A trend most már a középkategóriába is begyűrűzött a P Smart 2021 bejelentésével.

Huawei P Smart 2021 Forrás: Huawei

A Németországban kártyafüggetlenül 229 euróért, durván 84 ezer forintért máris piacra került készülék a szériától megszokott módon igen erős ajánlat: 6,67 hüvelykes és 1080×2400 pixeles IPS érintőkijelzőt, nyolcmagos processzorú Kirin 710A rendszerlapkát, 4 GB memóriát, továbbá 128 GB bővíthető háttértárat kapott.

A telefon elődjét ismerők elsőre azt hihetnék, hogy a gyártó maradt ugyanannak a Kirin rendszerlapkának a használatánál, azonban ennél sokkal érdekesebb a helyzet: míg a Kirin 710 tavalyi változata 12 nm-es gyártástechnológiával készült, addig a mostani telefonban lévő Krin 710A

visszalépett 14 nm-re.

Ennek oka, hogy az USA korlátozásai miatt a Huawei már nem képes a TSMC-vel legyártani a saját tervezésű chipjeit, helyette a kínai SMIC nevű gyártó ugrott be, azonban az új partner jelentősen le van maradva technológiában. A jelenleg már széles körben használt, 7 nm-es gyártósorai a remények szerint csak valamikor a jövő évben indulhatnak majd be, miközben a TSMC már 5 nanométeren gyártja az Apple A14 Bionic rendszerlapkát.

Huawei P Smart 2021 Forrás: Huawei

A technológiaváltás kellemetlen hozadéka, hogy a Kirin 710A gyors Cortex-A73 processzormagjai 2,2 GHz helyett csak 2 GHz-en működnek, de az energiatakarékos Cortex-A53 magjai maradtak maximum 1,7 GHz-esek. Mindkét típusú magból négy-négy van a rendszerlapkában. További anomália, hogy míg a tavaly Kirin 710 hálózati vezérlője a Bluetooth 4.1 és a WiFi ac szabványokat támogatta, addig az új modell már átváltott Bluetooth 5.1-re, viszont a WiFi esetében visszalépett az előző n-szabványra.

A Huawei P Smart 2021 pozitívumaira visszatérve óriási frissítést kapott a hátlapi kamerarendszer, a tavalyi 13 MP-es kamera + 2 MP-es távolságérzékelő kombó helyett 48 MP-es fő kamera, 8 MP-es ultraszéles látószögű kamera, 2 MP-es makrókamera, továbbá 2 MP-es távolságérzékelő négyesfogatot kapnak a vevők. Az előlapi kamera maradt 8 MP-es.

Huawei P Smart 2021 Forrás: Huawei

Potenciális kellemetlen hiányosság még, hogy az új telefonban nincs NFC, cserébe viszont microUSB helyett USB-C kaput használ, a bekapcsológombjában van az ujjlenyomat-olvasója, az akkuja 3400-as helyett 5000 mAh-es, továbbá 10 helyett akár 22,5 wattal is gyorstölthető. További jó hír, hogy a telefon kínál 3,5 mm-es audio Jacket, ez kezdett már a középkategóriából is kikopni.

Mint említettük, a Huawei P Smart 2021 már a Google-féle alkalmazások nélkül érkezik, viszont ez lehetővé tette az Android 10 nyílt forráskódú változatának használatát a Huawei számára, plusz az operációs rendszerre persze felkerült az EMUI 10.1 kezelőfelülete is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!