Ütősnek ígérkeznek a Radeon RX 6000 videokártyák

amd radeon rx 5000 navi gpu videokártya
Így néz ki az AMD Radeon RX 5000 szériás videokártyákat hajtó Navi grafikus processzor
Vágólapra másolva!
A macOS forráskódjából sikerült kiguberálni a specifikációikat.
Vágólapra másolva!

Óriási hónap lesz az AMD számára az október, a hónap elején először a már Zen 3 mikroarchitektúrát használó Ryzen processzorairól ránthatja le a leplet, a végén pedig bemutatja az RDNA2 chipes Radeon RX 6000 videokártyáit. A cég időközben annyi mondott az utóbbiak kapcsán, hogy meglehetősen gyorsan elérhetővé is kívánja tenni azokat, ráadásul komolyabb mennyiségben.

A kép csak illusztráció Forrás: AMD

Most friss információk érkeztek az RDNA2 architektúrás videokártyák kapcsán, emlékeztetőül ez a technológia dolgozik a PlayStation 5 és az Xbox Series konzolokban is, és már támogatja többek közt a valós idejű sugárkövetést. A Radeon RX 6000 videokártyák állítólagos specifikációt a macOS 11 bétájában lévő AMD Radeon driverből sikerült kinyernie egy bűvészkedőnek, plusz ezzel szinte párhuzamosan rövid időre az amerikai Newegg áruház egy blogposztjában is feltűntek, azonban nem tudni, hogy a cikk szerzője honnan szedte az információkat.

Ha minden igaz, akkor első körben három RDNA2 architektúrás videokártya érkezik majd, ezek a Radeon RX 6900 XT, a Radeon RX 6800 XT, továbbá a Radeon RX 6700 XT nevekre hallgathatnak.

A csúcskártya Radeon RX 6900 XT elméletileg 5120 stream processzort kapott, a videomemóriája pedig 16 GB GDDR6 lehet. Az adatok alapján a számítási teljesítménye 22,5 TFLOPS-ra jön ki, összehasonlítási alapul a nemrég megjavított GeForce RTX 3080 papíron 29,8 TFLOPS-ot tud.

A kép csak illusztráció Forrás: AMD

Ez azt jelenti, hogy az új Radeon ugyan érdemben gyengébb, de ettől még kiválóan megfelelhet a 4K felbontású játékfuttatásra, megfelelő árcímkével a termék borsot törhet az NVIDIA orra alá.

A középső Radeon RX 6800 XT-ben 3840 stream processzor dolgozhat, 12 GB GDDR6 memóriával kiegészítve. Elviekben a számítási teljesítménye olyan 12,8 TFLOPS lehet, azaz némileg erősebbnek bizonyulhat az Xbox Series X videovezérlőjénél, nem különösebben fájó kompromisszumok mellett még ez is elég lehet a 4K-s játékra.

Végül várhatóan a 6 GB GDDR6 videomemóriás Radeon RX 6700 XT modellt sem kell majd félteni, a 2560 stream processzorával igazi bajnok lehet a 2K felbontású játékfuttatásban.

A videokártyák elméletileg október 28-án mutatkoznak be.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!