Már Magyarországon is rendelhető a Sony Xperia 5 II

Vágólapra másolva!
359 900 forintba kerül a Sony olcsóbb csúcsmobilja, zajszűrős vezeték nélküli WF-1000XM3 fülhallgató jár mellé.
Vágólapra másolva!

A Sony Xperia 5 II az idei ősz egyik legígéretesebb okostelefonja lett, az első tesztek szerint nagyon jól sikerült, méltó alternatíva a Samsung Galaxy S20 és a OnePlus 8 Pro mobilokra. Azt tudtuk, hogy a legtöbb országban októberben lesz kapható, időközben azonban sok helyen előrendelhetővé is vált.

Forrás: cnet

A legtöbb országban 899 euróba kerül a Sony újdonsága, a forgalmazás elvileg október 19-én indul. Majdnem mindenhol jár valamilyen ajándék az első vásárlóknak. A készülék már előrendelhető a legtöbb országban, köztük Magyarországon is. Hazánkban a Sony WF-1000XM3 zajszűrős vezeték nélküli fülhallgató az ajándék a 359 900 forintos, nálunk feketében kapható Xperia 5 II-höz.

A készülék sikere persze nagyban függ a vételárától is, és sokan attól tartanak, hogy hiába tud sokat az Xperia 5 II, ilyen ár mellett nem lesz esélye az olyan készülékek ellen, mint a OnePlus 8T, a Samsung Galaxy S20 FE és Galaxy S20, vagy éppen az iPhone 11 és 12 széria.