Továbbra is nagy erőkkel terjeszkedik az európai piacon a Realme

Vágólapra másolva!
Az Oppo ártakarékos márkája ezúttal a Realme 7 és Realme 7 Pro mobilokat hozta el az európai piacra.
Vágólapra másolva!

Az Oppo nem csak a saját márkáján keresztül nyit Európa felé, hanem az ártakarékos Realme márkáján keresztül is. A helyi divíziót vezető Madhav Sheth a napokban mutatta be az erre a piacra szánt Realme 7 és Realme 7 Pro modelleket, és nagy figyelmet fordított annak hangsúlyozására, hogy a képernyő szemvédelmi funkcióit a TÜV Rheinland tanúsította, a Dolby Atmos-támogatás mellett pedig 65 wattos SuperDart gyorstöltés is jellemzi a Pro modellt – ilyen gyors töltés Európában megjelent mobilon még nem volt elérhető.

Forrás: realme

A Realme 3 év garanciát és 2 hónapos belül ingyenes cserelehetőséget is ad az Európában eladott új mobiljai mellé, amivel alaposan rálicitál a riválisokra. Elárulták továbbá a helyi árakat is. Ennek megfelelően a Realme 7 4/64 GB-os kiadása 179 euróba kerül, a 8/128 GB-os Pro modell pedig 299 eurótól indul.

Ezek forgalmazását október 13-án és 21-én kezdik meg a Realme európai oldalán és az Amazon áruházain keresztül, valamint számos partnert is bevonnak, például a Media Markt áruházláncot. Az agresszív árazású Realme elsőszámú ellenfele a Xiaomi ártakarékos Redmi márkája.