A OnePlus idén is előállt egy frissített modellel, ami azonban mégis más, mint amit eddig megszoktunk a gyártótól. De igazából akárhogy is nézzük, az új OnePlus 8T egy igazi csúcstelefon!

Idén alaposan átalakult a OnePlus felhozatala. A gyártó korábban viszonylag kiszámítható volt: tavasszal érkezett két új csúcsmodell, amikből aztán ősszel megjött a frissített verzió. Így történt ez tavaly is, amikor a OnePlus 7 és 7 Pro után jött a OnePlus 7T és 7T Pro. Egyszerű.

Idén azonban a OnePlus piacra dobott egy középkategóriás telefont is, majd bejelentette, hogy a továbbiakban évente csak egy csúcskészüléket jelentet meg.

Így érkeztünk el a jelenlegi állapothoz: az ősszel esedékes frissítés keretein belül a OnePlus 8 Pro nem, viszont a sima OnePlus 8 kapott frissítést a 8T képében. Ez az új telefon ennek megfelelően képességeit és árazását tekintve is a sima 8-as és a 8 Pro közé érkezik, és gyakorlatilag mindent tud, amire halandó embernek manapság szüksége lehet okostelefonos fronton, sőt, még annál többet is.

Forrás: OnePlus

Az elöl-hátul Gorilla Glass 5-ös üveggel védett, alumínium keretes telefon kijelzője 6,55 hüvelykes, OLED technológiára épül, és az abszolút csúcskategóriától egyedül talán a 2400x1080-as felbontása marad el. Támogatja viszont a 120Hz-es képfrissítést, ami még az új iPhone 12 Próból is hiányzik, és aminek köszönhetően a mindennapi használat során még simábbnak, gördülékenyebbnek érződhet a készülék, valamint nem hiányzik a HDR10+ sem a tökéletes kontrasztokért és színekért.

Kamerák tekintetében ezúttal sem spórolt a OnePlus, a hátlapon összesen négy egységet találunk.

A legfontosabb az egyik legújabb Sony IMX689-as szenzorra épülő 48 megapixeles főkamera, optikai képstabilizálással, infralézeres autófókusszal, 4K-s videózással, szuperlassított felvételekkel, és minden mással, amit elvárnánk. Emellé kapunk egy 16 megapixeles ultraszéles-látószögű lencsét, egy közeli felvételekhez ideális, 5 megapixeles makró lencsét, valamint egy 2 megapixeles szenzort, ami leginkább a portrék készítésekor működik közre a kiváló mélységélesség-effektusok előállításánál.

Nagyon szép a kijelző.Forrás: Origo

Hardver tekintetében a Snapdragon 865-ös központi processzorra számíthatunk, aminél ugyan létezik eggyel újabb (865+), de ez már bőven az a teljesítménykategória, ami majdhogynem fölösleges is egy okostelefonba. Hogy a melegedés miatt lehetőleg semmilyen körülmények között ne kelljen visszafogni a készülék teljesítményét, a OnePlus még a hűtéssel is mókolt kicsit az elődhöz képest.

Emellé választhatunk 8 GB memóriát / 128 GB tárhellyel, vagy 12 GB memóriát 256 GB tárhellyel.

Igazából itt tényleg csak az alapján érdemes dönteni, hogy mennyi tárhelyre van szükségünk, mert egyébként a memória mennyisége még a 8 GB esetében is bőven több, mint amire bármikor szükségünk lehet. Főleg, mert a OnePlus 8T már a legújabb Android 11-es rendszerre épül, amire a gyártó ráhúzta a saját fejlesztésű OxygenOS nevű felületét, ez pedig hagyományosan nagyon egyszerű, letisztult és mindenféle teljesítményzabáló sallangtól mentes.Hálózati kapcsolódás tekintetében minden létező újdonságot támogat a OnePlus 8T, így felsorakozik az 5G, a Wi-Fi 6 és a Bluetooth 5.1 is, ráadásul még két SIM-kártyát is képes fogadni a telefon.

A csomagolása igényes, a tápkábel a szokott, összetéveszthetetlen piros darab.Forrás: Origo

A keretet az antennákon kívül csak egy darab USB-C csatlakozó töri meg, így a zenehallgatást és a töltést is ezen keresztül kell megoldanunk. De legalább rendelkezésre áll az egészen brutális, 65W-os gyorstöltés, aminek segítségével 15 perc alatt nulláról a felére tölthetjük a méretes, 4500mAh-s akksit, 39 perc alatt pedig a teljes töltöttség is megvan. 

A OnePlus 8T kisebb, 8/128-as változata 667 eurótól, a nagyobb 12/256-os verziója pedig 778 eurótól vásárolható meg.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!