Blokkolhatja egyes meghajtók telepítését a Windows

számítógépezés, számítógép, asztali számítógép, pc, illusztráció, nő, kéz, egér, billentyűzet
Vágólapra másolva!
A fejlesztőik elméletileg könnyen megoldhatják a problémát.
Vágólapra másolva!

Jelentős módosítást vezetett be az októberi hibajavító keddel a Microsoft, ennek következtében a Windows 8.1 és a Windows 10 mostantól visszautasíthatják egyes olyan meghajtóprogramok telepítését, amelyek egyik komponense nincs a kívánalmaknak megfelelően aláírva.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

A problémás driverek telepítésekor azt a hibaüzenetet kapják majd a felhasználók, hogy a Windows nem képes ellenőrizni a meghajtószoftver kiadóját. A problémát elméletileg könnyen orvosolhatják a driverek készítői, a nagy kérdést az jelenti, hogy hajlandóak lesznek-e megtenni a szükséges lépéseket.

A mostani változtatás elsősorban a régi, már nem támogatott hardvereket használó számítógépezőket hozhatja kellemetlen helyzetbe, hiszen a gyártók egy idő után megszüntetik a komponensek és perifériák támogatását. Emiatt elképzelhető, hogy egyes vállalatok nem lesznek hajlandóak ráncba szedni az egyébként működőképes drivereik telepítőjét, így az újabb Windowsok használata esetén papírnehezékké válhatnak az érintett termékeik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!