Már a 100 wattos vezeték nélküli gyorstöltésen dolgoznak a mobilgyártók

Vágólapra másolva!
Egy megbízható szivárogtató szerint több mobilgyártó is 100 wattos vezeték nélküli gyorstöltéssel újítana.
Vágólapra másolva!

Egyre több szakember figyelmeztet arra, hogy a gyorstöltés, és különösen a vezeték nélküli gyorstöltés nagyon felmelegítheti az okostelefonok akkumulátorát, ami ennek következtében nagyon hamar sokat veszíthet a kapacitásából, és így gyorsan egyre rosszabb üzemidőt kínál majd a készülék. Ennek ellenére a technológia fejlesztése nem áll le, sőt.

Forrás: oneplus

Egy megbízható szivárogtató szerint az Oppo és a Xiaomi nagyjából 50 és 65 wattos vezeték nélküli gyorstöltőit most több mobilgyártó is túllicitálná, és már 100 wattos vezeték nélküli töltőkön dolgoznak. Ha minden a terv szerint halad, ezek már a jövő év elején megvásárolhatóak lesznek.

Azt egyelőre nem tudni, hogy miként oldják meg ezt az újabb gyorsítást, és azt sem tudni, hogy mennyi előnyről lehet majd beszélni. A minél több watt ugyanis nem egyenesen arányos a rövidebb töltési idővel. A szakemberek pedig attól tartanak, hogy a mobilok akkui nem sokáig bírják majd ilyen őrült töltők mellett.