A régebbi iPhone-ok dobozaiból is kiveszi a töltőt az Apple

Vágólapra másolva!
Az Apple az iPhone 11, SE (2020) és XR modellek dobozaiból is kiveszi a töltőt és a fülhallgatót.
Vágólapra másolva!

Magyarországon extrém drágák az új Apple iPhone 12 mobilok, és a kritikusoknak olaj volt a tűzre, hogy a konfigurációtól függően átlag 400-600 ezer forintos készülékekhez környezetvédelmi okokra hivatkozva az Apple már töltőt és EarPods fülhallgatót sem ad. Egyesek szerint a dolog azért sántít, mert a többségnek nincs otthon tucatjával gyorstöltője, ezért kénytelen lesz külön venni egyet, ami az Apple-nek plusz árbevétel, de a töltőnek persze megint van csomagolása. Ráadásul az iPhone 12 készülékekhez egy USB-C – Ligtning kábel jár, ez pedig csak az iPhone 11 Pro mobilok töltőjével kompatibilis. Az EarPods fülhallgatók elhagyása pedig a drágább, vezeték nélküli AirPodsok felé tereli a vásárlókat.

Forrás: zollotech

Aki esetleg korábbi iPhone vásárlásán törte a fejét, az is meglepődik majd. Az Apple már frissítette is az oldalait, ezekből pedig kiderül, hogy innentől kezdve az iPhone 11, az iPhone SE (2020) és az iPhone XR dobozában sem lesz töltő és EarPods, kizárólag egy USB-C – Lightning kábel. Ez alól kizárólag Franciaország a kivétel, de csak azért, mert törvény kötelezi a gyártókat a fülhallgató dobozba csomagolására.

Az Apple úgy igyekszik mérsékelni a dolgokat, hogy 19 dollárért árulja az EarPods fülhallgatót és az új 20 wattos töltőjét is. Hazánkban ez 2 x 8000 forintot jelent.