Ekkor debütálhatnak a korszakváltó Macek

apple macbook laptop notebook
Vágólapra másolva!
Nem kell már sokat várni az Apple processzorait használó notebookokra.
Vágólapra másolva!

Az Apple legnagyobb érdeklődés által övezett idei termékei ugyan az iPhone 12 okostelefonok, azonban közel sem ezek a legfontosabbak. A kiváló informátorokkal rendelkező Jon Prosser szerint végleges dátumot kapott a vállalat következő sajtóeseménye, 2020. november 17-én fogja bemutatni az első Intel Core processzorok helyett már Apple A-Series rendszerlapkákat használó Mac számítógépeket. Az interneten bárki által követhető sajtótájékoztatót állítólag november 10-én fogja bejelenteni.

A kép csak illusztráció Forrás: Tranmautritam / Pexels

Az első saját rendszerlapkát használó számítógépek mind MacBookok lehetnek, és még Intel processzoros variánsokkal is előállhat belőlük az Apple. A hírek szerint olyan két évre lesz szüksége a vállalatnak, hogy teljesen kivezesse az Intel központi egységeket a Macekből.

A saját processzorokra való átállással az Apple egyrészt tovább csökkenti majd a technológiai beszállítóktól való függőségét, másrészt növelheti a laptopjai akkus üzemidejét, harmadrészt pedig talán nagyobb profittal tudja majd értékesíteni a számítógépeit.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!