A NASA komoly összeget fizet a Nokiának azért, hogy az LTE-hálózatot építsen ki a Hold felszínén.

A NASA a Holddal kapcsolatos tervezett missziói keretében úgy 370 millió amerikai dollárt költ el külső partnerekkel létrejött megállapodások keretében különféle projektekre. Ebből most 14,1 millió dollárt kapott meg a Nokia azért, hogy megvalósítsa az évek óta dédelgetett terveit, vagyis, hogy 4G-hálózatot építsen ki a Hold felszínén.

Forrás: xda

A szakemberek azt várják, hogy az új LTE-hálózat segítségével nagyobb távolságokban is működik majd a kommunikáció a Hold felszínén, illetve megbízhatóbb és gyorsabb lesz az új a jelenlegi rendszernél. 5G-ben állítólag azért nem gondolkodnak, mert a 4G-hez sokkal kisebb infrastruktúra is elég, nagyobb távolságokat fed le, és kellően gyors. 

Nem mellesleg egy ilyen hálózat sokat segítene az űrhajók, a leszállóegységek, az űrhajósok és a roverek, sőt, a kiépítendő bázis közötti hatékonyabb kommunikációban. A Nokia elsőként a meglévő technológia elemzésével és annak feljavításával kezd, de sokan óvatosan kezelik az ígéreteket, mert már a 2019-es célokat sem tudta megvalósítani a vállalat, és egy, a projektben résztvevő partnere azóta csődbe is ment.