Elindult lefelé a Huawei, aminek a Xiaomi örülhet a legjobban

Vágólapra másolva!
Folyamatosan csökken a Huawei mobilpiaci részesedése, a vásárlóit az Apple, a Xiaomi és az Oppo hódítják el.
Vágólapra másolva!

A Counterpoint Research nemrég hozta nyilvánosságra az augusztusi mobilos eladásokkal kapcsolatos statisztikákat, és ezek alapján a Samsung növelte a piaci fölényét, az okostelefonok szektorának már 22 százaléka van a dél-koreai gyártó kezében. Ez áprilishoz képest plusz 2 százalékot jelent, miközben a Huawei 21 százalékról 16 százalékra csúszott vissza.

Forrás: android authority

Az elemzők szerint az indiai piacon és a legtöbb országban is fellendült a Samsung termékek iránti kereslet, és Indiában egyébként sem népszerűek a kínai termékek. 2018 óta így a legjobb eredményét érte ott el a Samsung, még ha más források szerint nem is remekelnek az aktuális csúcsmobiljai eladások terén.

Az Apple tartotta a 12 százalékos piaci részesedését, elemzők szerint ez hamarosan emelkedik az iPhone 12 széria miatt. A szakértők arra számítanak, hogy a következő hónapokban alaposan megnő a kereslet a Samsung, az Apple, a Xiaomi és az Oppo termékeire, és a reklámokból is több lesz.

A Huawei piaci részesedése pedig folyamatosan zuhan majd a szakemberek szerint, Európában ugyanis az elmúlt egy évben szép lassan elvesztették a vásárlóikat, mivel többé nem nyújthatnak Google-támogatást az amerikai korlátozások miatt - és kilátásban sincs, hogy a helyzet javulna, többé pedig gyártani sem igazán tud új mobilt a Huawei az amerikai szigorítások mellett (a felhalmozott alkatrészek hamarosan elfogynak). Az elemzők szerint végül Kínában is visszaesik majd a Huawei, ott ennek a Xiaomi és az Oppo örülhet majd. Európában pedig főleg a Xiaomi szippanthatja fel a Huawei volt felhasználóit, amely egyébként is egyre erősebb a régióban. A jóslatok szerint 2021. tavaszára már csak a 7. legnagyobb mobilgyártó lesz a Huawei.